Harangozó váltja Czérnát

Harangozó Pétert nevezte ki a képviselőtestület a sportigazgatóság élére, augusztus elsejétől öt éves időtartamra. Péter korábban is pályázott már a posztra, akkor nem őt támogatták, de céljait nem adta fel.

 

Éremeső a kézilabdázóknak

Ünnepélyes keretek között, a Városháza dísztermében adták át Kiskőrös férfi kézilabda csapatainak a bajnokságon elért érmeiket. A büszke felnőttek ezüsttel, az ifjúságiak bronzzal gazdagodtak.

 

Mindenkit érhet baleset!

A közelmúltban a Tv híradásai harsogták a következő eseményt. Szétszerelés közben egy daru felborult, egy munkást magával sodort, egy dolgozó súlyosan, többen könnyebben sérültek.
Munkahelyi baleset történt.

 

Társasági élet - új színtéren

Közhírré tétetik! Május 21-én megnyílt a Szarvas-korzó! A Szarvas Fogadó elé kihelyezett szabadtéri...

 

Ma is vonzó a katonai életpálya

Harci eszközök lepték el a kiskőrösi városközponti sétáló utcát a közelmúltban. A honvédség tartott toborzót a Városi Napokon.

 

Litauszki Robi az Újpestben

A kiskőrösi Litauszki Robi az Újpest FC felnőtt csapatában debütált.

 

Egy vereség, egy győzelem

Idegenben általában nem úgy megy a játék, mint itthon. Ez látszik a Kiskőrös LC csapatának utolsó két hétvégi játékán.

 

Pulit küldenek a Holdra

Már nincs messze az idő, amikor magyar puli landol majd a Holdon. Igaz, nem élő ebről van szó, hanem egy Puli nevű űrjárműről.

 

Állatbarátok

A Bem iskola 4.a osztálya nyerte meg azt a pályázatot, amelyet „Természeti kincseink - Kiskőrös és környékének növény- és állatvilága” címmel hirdetett meg a Megóvlak Állatbarát Alapítvány az általános iskolás osztályok számára.

 

Pörögnek a mazsorettek

Egy percet sem pihentek májusban táncos lábú mazsorett lányaink. Május 14-15-én Szegedre utaztak, hogy részt vegyenek...

 

Halhatatlan költők társasága

A KIE házban télvégén, tavasz elején nagy sikerrel debütált a Dorák István vezette, sok értékes alkotást felvonultató filmklub.

 

Vasparipák, sör és csajok

Időnként az esővel dacolva, ám annál nagyobb lelkesedéssel zajlott az idei Motoros Találkozó a Vadkerti-tó partján.

 

Rekord kísérlet a fürdőben

A Kőrösvíz Kft. a Vezetékes Vízellátás Napja alkalmából csatlakozik ahhoz az országos Guinness Rekordkísérlethez, mely az egyszerre, egy időben csapvizet fogyasztó legtöbb ember csúcsát célozza meg.

 

Az első alföldi szélgenerátor

Közép-Magyarországon ezidáig egyedülálló Dr. Kuti László elképzelése, hogy vállalkozásában a szelet fogják be áramfejlesztésre, mint alternatív energiaforrást.

 

Ajándék Stadtlengsfeldből

Stadtlengsfeldi testvérvárosunk delegációja Titl Péter, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke koordinálásával ajándékot adományozott a kiskőrösi óvodásoknak.

 

Esküvő, amikor az egész város ünnepelt

Barna Noémi és Lajkó Zoltán a városi napok szombatján tartották lakodalmukat, így nemcsak fogadott zenészeik: Fehér Tamás és Kiss László muzsikáltak a kedvükre, hanem az egész városi forgatag hozzájárult a vidám hangulathoz.

 

Gólgazdag hetet zártak a fiúk

Termékeny hete zártak az amatőr labdarúgók a közelmúlt meccsein. Záporoztak a csatárok, nem győzték a kapuból kigörgetni a labdát a lapusok.

 

S.O.S Csikóvár

Szomorú kép fogadta a Bem iskola táborvezetőit, amikor a szezon nyitására Csikóváraljai táborukba érkeztek.

 

Kőbe vésik a legjobb idézeteket

Az újjászülető főtér újdonsága lesz a Petőfi sétány, melynek egy-egy állomásán – például a Petőfi szobor előtt, a szoborkertben, vízjátékoknál, evangélikus és katolikus templom mellett, valamint a polgármesteri hivatal előterében – kőbe vésett Petőfi idézetek emlékeztetik az utókort nagy költőnk szellemi örökségére.

 
<< Első < Előző 141 142 143 144 Következő > Utolsó >>

Állandó rovatok

 

 
Hirdetés