Folyamatban a jogszabályi rendszerváltás

Orbán Viktor miniszterelnök az új év egyik első interjújában úgy fogalmazott, hogy 2011-ben megszülettek az új gazdasági rendszert felépítő törvények. Font Sándor országgyűlési képviselő olvasatában ez így hangzik: „Egyértelműen látom, hogy Magyarország rendszerváltása – az ahhoz szükséges törvényi változásokkal együtt – most következett be.” Egyebek mellett erről beszélgettünk a parlament mezőgazdasági bizottságának elnökével.

 

Autóvezetői tanfolyam: eltörölték a kötelező rutinvizsgát

Azoknak, akik január elseje után iratkoznak be gépjármű-vezetői tanfolyamra, már nem kell járműkezelésből vizsgázniuk, azaz eltörölték a kötelező rutinvizsgát. Oláh Pál, az Opál Autósiskola vezetője szerint azonban ez korántsem jelenti azt, hogy rutintalan sofőrök kerülnek majd ki a közúti forgalomba.

 

Adventi bögrék Petőfis diákoktól

Szebbnél szebb mázas bögréket készítettek a Petőfi iskola tanulói az adventi estékre. A kreativitásban jeleskedő lányok szinte mindegyikre más-más téli díszítést varázsoltak.

 

Elköszöntek dr. Szathmáry Judittól

Elköszöntek Kisné dr. Szathmáry Judit aljegyzőtől a kisebbségi önkormányzatok tagjai, mivel az aljegyző lemondása után január 17-től megszűnik a munkaviszonya.

 

Német ajándék a tanulóknak

Mesés ajándékokat hozott a Speciális iskola tanulóinak Dieter Alfers, a Magyar-országon élő Német Anyanyelvűek Egyesületének képviselője.

 

Lara és Dávid a legnépszerűbb

Hét fővel kevesebb kiskőrösi gyermek született tavaly, mint a 2010-es esztendőben. Míg két éve 126 csecsemő jött a világra kiskőrösiként anyakövezve, tavaly csupán 119 - tudtuk meg a védőnők statisztikájából. Tavaly 76 kisfiú látta meg a napvilágot, míg 43 volt az újszülött lányok száma.

 

Félmilliós órát nyert

A kiskőrösi Lengyel Gábor nyerte meg az Astron óramárka újévi sorsolásán a főnyereményt, egy több mint félmillió forint értékű harangjátékos állóórát. 

 

Új aljegyzőt választ a testület

Nagy Gabriella osztályvezető aljegyzői kinevezését javasolja a kiskőrösi testületnek dr. Szentendrei István címzetes főjegyző. Amennyiben a testület az előterjesztést  elfogadja, úgy 2012. január 19-étől határozatlan időre, három hónapos próbaidővel a jelenlegi Stratégiai  és Városüzemeltetési Osztály vezetője látja el az aljegyzői teendőket, az osztályvezetői feladatok mellett. 

 

Bontják a közfalakat a művelődési házban

A napokban kezdték meg a művelődési ház felújítási munkálatait, mivel egyrészt az ablakok legyártásához idő kellett, másrészt pedig a szilveszterig tartó időszak  hagyományos ünnepségeit még szerettük volna itt megtartani – tájékoztatta lapunkat Domonyi László polgármester.

 

Ezredes lett dr. Tüske László

A tűzoltó szertár nagytermében tartott gyűlést az 1956. Magyar Nemzetőrség kiskőrösi Héry Tibor Zászlóalja, melyre eljöttek a nemzetőrség országos vezetőségének tagjai is.

 

Ötszázezer forint a rászoruló gyerekeknek

Barátok, ismerősök, a környékbeli borászok és termelők összefogásával sikeres lett a Jet Caffe nemes kezdeményezése. Flórián János tulajdonos ötlete volt, hogy szervezzenek gyűjtést a szerény anyagi körülmények között élő kiskőrösi gyermekek javára az adventi vásáron. 

 

Kulturális és gasztronómiai kalandozások

Tizenötödik alkalommal búcsúztatták az óévet a kiskőrösi Petőfi Szilveszteren a helyi és az ország szinte teljes területéről érkező irodalombarátok.

 

Húsba vágó húsárak

1800 forint helyett 2500 a marhalábszár, 1250 helyett 1680 forint a csirkemell filé, 2099 forint a borjú párizsi kilója. Csak kapkodjuk a fejünket egy-egy bevásárlás alatt, hiszen a pénztárnál gyorsan szembesülünk a tényekkel: 500-600 forinttal is emelkedett az egyes húsfélék ára. 

 

Lőszereket rejtegetett otthonában

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 39 éves férfi ellen. 

 

Varga Adrienn a konyhatündér

 

11 milliós volt a karácsonyi rekordbetörés

11 millió forint értékben loptak el készpénzt és ékszert egy kiskőrösi családi házból.

 

Évindító beszélgetés Domonyi Lászlóval

Újévi kilátások Kiskőrös életében

Folyamatosan változó törvényi és gazdasági környezetben telt Magyarországon a 2011-es év, ami az önkormányzatok tevékenységét is alapvetően meghatározta. Domonyi László polgármesterrel Kiskőrös életének legfontosabb epizódjait és az újesztendő kilátásait igyekeztünk összefoglalni. 

 

Újévköszöntő szlovák buli

Lilahagymás kacsazsíros kenyérrel köszöntötték az újévet a szlovákok. Persze azért kolbász, bácskai, sült hús is sorakozott az asztalokon. 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Szavazás

Ön hány forintos üzemanyag-árnál teszi le az autóját?

Időjárás

Szeged

Most: -3 °C, erősen felhős

Dél-Magyarország

Ma: min. -7 °C, max. -1 °C, gyengén felhős.
Holnap: min. -8 °C, max. -2 °C, gyengén felhős.

további időjárás ...

Állandó rovatok

Hirdetés