Pörögnek a mazsorettek Nyomtatás E-mail
Írta: Boda Zsuzsa   
2011. június 01. szerda, 14:29

Egy percet sem pihentek májusban táncos lábú mazsorett lányaink. Május 14-15-én Szegedre utaztak, hogy részt vegyenek a XI. Magyar Majorette Bajnokságon, ahol huszonhét magyar és két külföldi csoport mérte össze tudását.


Mint azt Gmoser György művészeti vezetőtől megtudtuk, érmet ezúttal nem kaptak, de show kategóriában, Nánai Réka koreográfiájával, a Zafír és a Holdfény csoport az élbolyban végzett. Ez a találkozó az augusztusi, horvátországi EB selejtező is volt egyben – mondja Gyuri.


Május 21-én tíz település huszonegy mazsorett csoportja között vonultak fel a mieink Kiskunfélegyháza főutcáján. A fesztiváli megmérettetés végeredménye: a Rubint csoport ezüst, a Vadmacskák ezüst, a Zafír arany, a Holdfény pedig kiemelt aranyat kapott.


A kiskőrösi Városalapítók Napján is hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy részesei legyenek a shownak. A nyár sem lesz eseménytelen a csoportoknak, akik a zenekarral számos rendezvényen fellépnek. A Holdfény csoport június elején Naszvadra indul, majd ezt követően Franciaország felé veszik az irányt. A Vadmacskák és a Zafír csoport pedig a nádudvari fesztiválra utazik. Augusztusban a zenekarral együtt még egy stadtslengsfeldi fellépés vár a lányokra.

Gyuri ezúton köszöni a sok szülői, egyesületi és támogatói segítséget.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés