Írta: sajtoteam
|
2012. március 19. hétfő, 07:30 |
Szentgyörgyi Tibor Afganisztánban szolgált
Szentgyörgyi Tibort a legtöbben judo edzőként ismerik a városban, pedig 15 éves kora óta hivatásos katonának tanult. Ez a hivatása - vallja. Magyarország a hazája, Kiskőrös pedig az a hely, ahol még a fák is ráköszönnek – ahogy az édesanyja mondja, de talán tényleg így van. Tibor legutóbb a NATO afganisztáni missziójában teljesített szolgálatot. Ott, ahol korábban magyar katonák is életüket veszették a helyi lázadók támadásaiban.
|
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 13. kedd, 07:38 |
Közel kétszáz magánszemély és vállalkozó támogatja a Kiskőrösi Mentőalapítványt, akik a pályázatokkal, a gyűjtőedényekbe bedobott adományokkal, az 1%-os adófelajánlásokkal, valamint a térség önkormányzatainak támogatásával mintegy ötmillió forintot tudtak eszközvásárlásra, fejlesztésre költeni. További céljuk, hogy egy esetkocsi is munkába állhasson Kiskőrösön.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 12. hétfő, 07:52 |
Szőnyi József, Pilisszántó örökös polgármestere jött el február 17-én este városunkba. A Fidesz, a Fidelitas és a Kiskőrösi Polgári Kör szervezésében újraélesztett Polgári Esték rendezvénysorozat keretén belül lebilincselő előadást hallhattunk az egykori mészégetőből lett helytörténet-kutatótól. A vendéget Rideg László képviselő mutatta be a megjelenteknek.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 12. hétfő, 07:47 |
Szabóné Lovász Márta, a 6. számú választókerület képviselője a Szűcsi óvodában tartott február 16-án lakossági fórumot.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 09. péntek, 07:36 |
Aszódi Pál, a 2. számú választókerület képviselője a Thököly utcai óvodában várta fórumra a lakosokat február 20-án.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 09. péntek, 07:34 |
Március 25-től Kiskőrös új jegyzője Dr. Csertő Gyula lesz. A kecskeméti fiatalember az országban elsők között végezte el a borjogi szakjogász képzést, amelyhez a Kunsági Borvidék és borok népszerűsítéséből írta szakdolgozatát.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 09. péntek, 07:32 |
Márciustól új bíró áll munkába Kiskőrösön
Jelentősen megnőtt a Kiskőrösi Városi Bíróságon tárgyalt büntető ügyek száma, a három bíró alig győzi a munkát.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 08. csütörtök, 07:34 |
Tavaly nyáron több kiskőrösi üzletben, vendéglőben, cukrászdában is hamis 10 ezer forintosok tűntek fel. A rendőrök elfogtak három kiskőrösi férfit, akiket a hamis pénzek terjesztésével gyanúsítottak, most pedig a Kecskeméti Városi Ügyészség készített ellenük vádiratot.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 08. csütörtök, 07:33 |
Gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tartottak csütörtökön a katolikus templomnál a három évvel ezelőtt Tatárszentgyörgyön meggyilkolt Csorba Róbert és öt éves kisfia, valamint a rasszista sorozatgyilkosság valamennyi áldozatának emlékére.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 08. csütörtök, 07:32 |
Ismét hamis 10 ezer forintosok bukkantak fel Kiskőrösön. Február 21-én délelőtt két darab 10 ezer forintossal fizetett valaki egy számítástechnikai szaküzletben, ahol csak a vevő távozását követően vették észre, hogy nem igaziak a bankók. Az üzletet működtető vállalkozó ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a kiskőrösi rendőrségen.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 08. csütörtök, 07:31 |
Az elmúlt hetek fagyokkal teli időjárása indokolta, hogy minden településen nyilvános melegedő helyiséget jelöljenek ki. Kiskőrösön, mint a többi városban a tűzoltóságokat nevezték ki ennek helyszínére. Paksi Dénes tűzoltóparancsnok elmondta, a 15 fős melegedőre a tapasztalat szerint nem merült fel igény. (Bár az is igaz, hogy a lehetőségről sokan nem is tudtak.) A vasútállomáson azonban mind a mai napig éjjel-nappal nyitva tartják a várótermet, ahová többen behúzódtak a hideg elől.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 08. csütörtök, 07:30 |
A Polgármesteri Hivatal homlokzatáról a napokban nagyobb darabok hullottak a járdára, emiatt a veszélyes járdaszakaszt lezárták.
|
Írta: sajtoteam
|
2012. március 02. péntek, 07:27 |
Gyöngybetűkkel versenyeztek
Harmadik alkalommal rendezte meg a sajátos nevelési igényű gyermekek számára a szépíróverseny térségi döntőjét az Integrált Közoktatási Intézmény, azaz a speciális iskola. Bács-Kiskun megyében közel 200, országos szinten pedig több mint 3500 gyermek méri össze szépíró tehetségét márciusban és áprilisban.
|
|
|
|
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>
|
21. oldal / 62 |