Fábián Zoltán a kiskőrösi focisuliból indult. A sport iránti érdeklődése miatt nagyon fiatalon, 14 évesen került Budapestre.

Ma a Budafoki LC csapatában játszik, balszélső poszton, bal csatár!

A kiskőrösi Szilveszteri Kupán az elszármazottak csapatát erősítette. A mérkőzést követően beszélgettünk eddigi pályafutásáról, terveiről, példaképeiről.

- Budafokon az NB II-es felnőtt csapathoz, ahova jelenleg is tartozom, 17 és fél évesen kerültem. Eredményként értékelem, hogy alig 18 évesen NB II-es mérkőzésen léphettem pályára, felnőtt szinten! Valamint többszörös korosztályos bajnokságot nyertem a csapataimmal!

Terveid?
- Álmaim nagyon nincsenek, csupán az, hogy kerüljenek el a kellemetlen sérülések, mert azok sajnos kijártak nekem a közelmúltban. Ha nem lesz sérülésem, akkor a többi már rajtam múlik…!

Példaképed?
- Magyarországon a kedvenc játékosom jelenleg már nem aktív. Ő Szűcs Mihály a Ferencvárosban is játszó, védekező középpályás, aki Budafokon a csapattársam volt. Remek sportembert ismertem meg benne, a küzdeni akarása példaértékű a számomra.

A külföldiek közül, születésem óta David Beckham a példaképem. Mindig lenyűgözött az akarása, az alázata és a játékintelligenciája. Szerintem minden szakmabeli ember elismeri a teljesítményét. Én mindenesetre száz százalékig!

Fábián Zoltán Carlo Ancellotival a Chealse edzőjével

Miért pont a foci lett a szenvedélyed?
- A focit igazából magamtól szerettem meg. Mindig vonzott a labda és lekötötte az energiámat. Szerintem rendkívül fontos, hogy tudj valamit annyira szeretni, hogy mögé helyezz sok mindent az életedben. A bulikat, a haverokat és néha a családdal tölthető időt is, és mindig azt érezd, hogy megérte. Számomra a labdarúgás ilyen! Mást nem sportolok, bár néha, nagyon ritkán, elmegyek úszni.

Milyen sűrűn látunk itthon?
- Haza ritkán járok, havi szinten egyszer 2 napra.

Mit üzensz a kiskőrösi sporttársaknak?
- A kiskőrösi focistáknak, akik közül sokakat barátomnak, haveromnak tudhatok, azt üzenem, hogy szórakoztassák a szurkolóikat. Hiszen aki kimegy minden héten megnézni a meccseiket, hogy lássa azt, milyen eredményesen és szórakoztatóan tudják játszani ennek a szép városnak a fiataljai, gyerekei ezt a sportot, megérdemli, hogy a legjobb tudásukat lássák.

A növendékeknek pedig azt üzenem, hogy szeressék a focit, tiszteljék az edzőiket, mert ők csak a legjobbat akarják! Emlékszem, amikor még Pásztor Gyulabá volt az edzőm, reggel-este edzettünk. De mégis, mikor hazaértem már azt vártam, hogy reggel újra mehessek a gimi termébe edzeni.

Pedig sokszor labdát sem láttam! Sokszor hallottam viszont, hogy "Induljunk el 5 körre gyerekek!" Visszagondolva ezekre az évekre, azt mondom, hogy szívesen futottam, és igaza lett az edzőmnek. Mert megérte!