Bringázz a munkába! |
2011. október 25. kedd, 07:15 |
Félidejéhez érkezett a Bringázz a munkába elnevezésű kampány. Az idei BAM-on az eddig regisztrált 6100 résztvevő 720 ezer kilométert tekert, amivel 15 millió forintnyi benzinpénzt spórolt, miközben 134 ezer kilogramm szén-dioxid kibocsátásától kímélte meg a légkört. Kiskőrösön is számos követője van az egészséges és környezetbarát közlekedési módnak. Az Akker-Plus Tüzép sok mindenben listavezető a térségben, többek között az alkalmazottak közül náluk járnak a legtöbben kerékpárral munkába. Turú Lászlóné Nárcisz a Liget utcából teker a Dózsa György útra minden reggel kolléganőjével, Németh Marikával. - Az egész napos ülőmunka után pedig ennyi mozgás kell, mondják. - Szabóné Tóth Bernadett már a 9. életévét is betöltötte, amikor megtanult kerékpározni. Azóta viszont szinte kizárólag bicajjal közlekedik. - Nálunk az egész család a kerékpározás megszállottja. Együtt szoktunk áttekerni Soltvadkertre, fagyizni is. Alig várjuk, hogy elkészüljön az akasztói kerékpárút, akkor a nagyszülőkhöz is bringával fogunk átmenni. Dáginé Erika a Határ utcából kerekezik reggelente munkába. - Kétkerekűvel könnyebb a parkolás, a testmozgás pedig nagyon jól esik a munka után – mondja. Matusik Feri sem lóg ki a sorból, ő is 16 éve bicajjal jár dolgozni. - Az asztalitenisz mellett ez a sportág, amit legjobban szeretek. Minden testrészt megmozgat. Egy városon átvezető kerékpárút megnövelné a bicajozók kedvét, mert a főúton nem kis kockázat tekerni – mondja. Tar Attila, a Földhivatal munkatársa is a kerékpározás hódolója. Az idén barátnőjével, Szentgyörgyi Anikóval három nap alatt körbetekerték a Balatont. – A bringázás nekem egészségmegőrzés, környezetkímélés és kihívás egyben, mondja. No, és az sem mellékes, hogy a legolcsóbb sportok közé tartozik. A kerékpározás alatt barátságok szövődnek, bárki bekapcsolódhat a közös programba. Kromholcz János a gimnázium tanáraként mindennap bringával járt a munkahelyére. Ennek üzenete van a tanítványok és a kollégák számára – mondja. - A példamutatás evidencia egy ekkora településen, emellett gyorsabb, egészségesebb és költségkímélőbb is, mint az autózás, mondja. Eckert György lapunk számítógépes tördelője évekkel ezelőtt csatlakozott a Bringázz a munkába programhoz. Felesége, Eckert Magdi sem ódzkodik a bringatekeréstől. A kétkerekű nem csupán közlekedési megoldás náluk. Fordjuk hátulján virít a két bringa, ha túrázni indulnak. Gyuri már többször részt vett a kerékpáros közlekedést népszerűsítő budapesti Critical Mass felvonuláson, ahol több ezren tekertek át a fővároson, majd egyszerre emelték a magasba a drótszamarakat. Eckert Gyuri szerint fontos, hogy felhívják az autósok, motorosok figyelmét a kerékpárral közlekedők iránti toleranciára. Vnm
Kromholcz János és Tar Attila kerekeztek a Mecsek lankáin és a Velencei-tó partján is.
Az Akker Plus kft-nél járnak a legtöbben kerékpárral munkába.
Eckert Gyuri szerint nagyobb tolerancia kellene az autósok részéről. |