Get Adobe Flash player
Akik a virágot és egymást szeretik Nyomtatás E-mail
2011. augusztus 08. hétfő, 06:31

Menyhárt Viola és Rostás Gábor öt és fél évvel ezelőtt ismerkedtek meg a főiskolán, ahol csoporttársak voltak. A kölcsönös szimpátia barátsággá mélyült, végül az utolsó szemeszterben szerelemmé. Még akkor nem sejtették, hogy egy pár lesznek.

A frissdiplomás kertészmérnökök számára aztán bizonyossá vált, hogy együtt szeretnék folytatni életüket. 2009-ig Németországban dolgoztak egy rózsakertészetben. Viola nem panaszkodhatott, mivel párja naponta elhalmozta egy-egy csodás csokorral.

Június 18-án a két fiatal sorsvonala végleg egybeforrt, hiszen a városházi fogadalom után az evangélikus templomban Luptákné Hanvay Mária lelkésznő előtt is hűségesküt tettek.

A százfős nászmenet a Thermál étteremben folytatta az ünneplést, míg a fiatalok a hajósi érseki kastélyba fotózkodtak. Viola a különlegesen szép környezetben, menyasszonyi ruhában egyenesen hercegkisasszonynak érezte magát. Ez volt számukra az esküvőjük fénypontja, hiszen édes kettesben élvezték a meghitt pillanatokat.

Az esti mulatsághoz egy pesti zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A barátok is kitettek magukért, éjfél után meglepetésműsorral debütált alkalmi maskarás csoportjuk. Volt kacagás, amikor kiderült, hogy a szebbik nemet alakító szereplők igencsak borostásak.

A továbbiakban Viola szeretné kamatoztatni a dísznövénykertészetben megszerzett tapasztalatát és német nyelvtudását, valamint egy logisztikai főiskola elvégzésén gondolkodik. Úgyhogy a tervezett családalapítás még várat magára, a későbbiekben azonban két gyermeket szeretnének.

A nászútra szilveszter környékén kerül sor, valamelyik tengerpartra utaznának szívesen. Addig is az esküvőn és a lakodalomban készült fényképek albumát lapozgatják, felidézik a szép perceket és nagyokat nevetnek a humoros jeleneteken.

 
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés