Négy kiskőrösi fiatal Szigeti Szandra, Takács Ábel, Dobosi Máté és Kőrösi Edwin nyakukba szedték a lábaikat és végigjárták a mintegy 420 kilométeres magyar El Camino zarándokutat július közepén. 

Nem a vallási elmélyülés vezette őket a hosszú túrára, hanem a gyaloglás szenvedélye. A két hét alatt volt részük bőven napsütésben, szélben és esőben, izgalmas kalandokban, de mindezek ellenére rendíthetetlenül és eltántoríthatatlanul rótták a kilométereket.

A Kőrösi Hírekben olvastuk és a helyi tévében is láttuk Rideg László, egykori tanárunk élménybeszámolóját a zarándok útról és megbeszéltük, hogy ahogy véget ér az egyetemi vizsgaidőszak mi is nekiveselkedünk- meséli Szandra hazatérésük másnapján. Mivel mindannyian részt vettünk már a Döme Géza tanár úr szervezésében életre hívott Petőfi-túrán, így tapasztalt gyaloglóknak gondolván magunkat nem tétováztunk egy percet sem, hanem időpontot egyeztettünk, elolvastuk a neten a tudnivalókat és beszereztük a kellékeket. Hatalmas, dugig tömött hátizsákokkal és egy kerékpárral keltünk útra, még egy lavórt is vittünk magunkkal, hogy ne vigye el a ruhánkat a patak, ha mosunk. Esztergomban megkaptuk a zarándok útlevelet és július 9-én nekiveselkedtünk az útnak.

Előre meghatározott ütem szerint haladtatok?

Naponta átlagban 25-30 kilométert tettünk meg, de ez függött az időjárástól is. Volt, hogy jól haladtunk és legyűrtünk 40 kilométert is. Az első héten kifogtuk a kánikulát, ekkor a déli órákban árnyékot kerestünk, ahol a 40 fok elől pár órára elbújhatunk, de aztán mentünk tovább. Persze így is többször napszúrás-közeli állapotba kerültünk. Törölközőkkel burkoltuk be magunkat az erős napsütés ellen, úgy néztünk ki, mint három beduin. Csak ott vettük igénybe a zarándok-szállást, ahol nem lehetett sátrat verni, mert így sokat spóroltunk. Ott aludtunk, ahol éppen ránk esteledett. A második héten már előkerültek a dzsekik is, de nem volt jobb a helyzet, mert többször is bőrig áztunk. Ilyenkor a kevés napsütést kihasználva a hátizsákra kötözve szárítottunk a ruhákat és fáradhatatlanul tapostuk a sarat az úton. Volt, hogy cipő nélkül, mert az csak beleragadt a sárba. Minden nap reggel hatkor keltünk, felszedtük a sátorfánkat és fél nyolckor már gyalogoltunk. Vittünk magunkkal egy bicajt a teherhordásra. Naponta 10 liter vizet ittunk, és ezt nehéz lett volna még a cuccaink mellett cipelnünk.

És a kalandok?

Egyik nap beszállt a beduin kendőm alá egy méhecske és a fullánkjától úgy bedagadt a szemhéjam, hogy pár napig alig láttam. Kalocsához értünk, amikor kifakadt a talpamon a vízhólyag, tűszúrást éreztem minden lépésemnél. Ja, és volt egy kullancsom is! Egy alkalommal elzavartak minket sátrastól egy tavacska mellől, mondván, hogy magánterület. Figyelni kellett a jelzésekre is, mert sokszor ellentmondóak voltak és a térkép is pontatlan egy kicsit. Egy villanyoszlopon például két irányba is mutatott a sárga nyíl. Dilemmáztunk is rajta, hogy merre induljunk és persze, hogy vissza kellett fordulni. Tűzrakási tilalom volt, úgyhogy, vagy hidegen ettük a konzerveket, vagy egy teamécsessel kísérletezve melegítettük meg. Persze az út menti gyümölcsösöket is megdézsmáltuk, éppen érett a barack, de mindennap szedtünk vadepret és szedret is.

Sok szépet láttatok?

Edwin biológiát tanul, így nemcsak néztünk, hanem irányításával láttunk is. Fekete gólyákat, a Duna mentén hatalmas gázlómadarakat, pompázó vadvirágokat. Napközben rengeteg nyuszival is találkoztunk, esténként pedig szarvasok, őzek, vaddisznók és sünik ijesztgettek minket a sátrakban. Pécs környéke meseszép, az amúgy is csodálatos gemenci erdő pedig nyírott füvével nagyon különleges. Bementünk Csikóvárra, meglátogattuk a Bem iskolásokat. Máté keresztanyja Bondorné Dobosi Lívia pont akkor volt ott az osztályával, gondolhatod, hogy kényeztettek minket.

Megérte elmenni?

Gyönyörű tájakon gyalogoltunk Esztergomtól Máriagyűdig, bebarangoltuk a Pilis, a Mecsek és a Kiskunsági Nemzeti Park vidékét. Ha nem is vallási meggyőződésből keltünk útra, sokat tapasztaltunk. Megtanultunk egymásra figyelni, megvitattuk a világ dolgait. Közben alaposan megismertük hazánk eddig számunkra ismeretlen jellegzetességeit, mindemellett sok kedves, segítőkész emberrel is találkoztunk. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek. Persze azért érdemes előtte egy-egy 70 kilométeres Petőfi-túrát leküzdeni edzés gyanánt.

képek az útról: http://www.regionaplo.hu/kepek?func=viewcategory&catid=1466