Dr. Szenohradszki Béla felesége, Fejes Edina a tragédia után két kisgyermekkel maradt egyedül a húszas évei derekán. Bélus öt, Nelli kétesztendős volt édesapjuk halálakor. Napjainkban mindketten egyetemisták, Edina ma is francia és magyar nyelvet tanít, mint egykoron Kiskőrösön, a gimnáziumban.

- A baleset után nem hagytak magunkra a kiskőrösiek, szeretettel és gondoskodással vettek körül minket - emlékezik vissza Edina a két évtizeddel ezelőtt történtekre. - Ez nagyon sokat segített nekem. A gyerekekre a barátaink, akiknél hasonló korú gyermekek voltak, kézről-kézre adva vigyáztak. Én akkor mentem vissza gyed-ről tanítani a gimnáziumba. A tanév letelte után költöztünk vissza Szegedre, ahová a gyökereim szólítottak, majd a jobb munkalehetőség miatt Budapestre. Jelenleg is Pesten élünk. Nelli az ELTE szociális munka szakán másodéves, Béluska a Corvinuson nemzetközi tanulmányokat hallgat. Idén fog diplomázni.

Mennyire volt nehéz az elmúlt két évtized?

- A családi traumát fiatalon senki nem tervezi be az életébe. Sok hasonló sorsú nőt ismerek, nem  kell hozzá kivételes képesség, hogy az ember talpon tudjon maradni. A helyzet kikényszeríti a határozott döntésképességet. Egyébként az a véleményem, hogy a nők erősebbek ebből a szempontból, mint a férfiak. Szerencsére bennünket hatalmas rokonság vesz körül. A férjemék is hatan voltak testvérek, nekem is nagy családom van. A mai napig része vagyunk a Szenohradszki családnak, nem maradhatunk el egyetlen közös rendezvényről sem. A gyerekek nagyon kicsik voltak a baleset idején, ezért túlságosan mély érzelmi, intellektuális kapocs nem tudott kialakulni az apjuk és közöttük. Azt az életformát fogadták el természetesnek, amelyben nevelődtek. Nem sok emlékképük van az édesapjukról, csak amit mi elmeséltünk. Én pedig igyekeztem elfogadhatóvá tenni számukra az életet és nem állandóan azzal harcolni, hogy mi lett volna, ha… talán ezért, de soha nem tapasztaltam, hogy őrlődtek volna emiatt. Szerencsére nagyon jó tanulók, szerető testvérek, hamar önállóak lettek. Igyekeztem okos szeretettel nevelni őket.

És te hogyan találtad meg önmagad?

- Lelkileg nagy erő kellett ahhoz, hogy felvegyem a kesztyűt. Az első év volt nagyon-nagyon nehéz, még eszméletlenül fájt. És főleg itt Kiskőrösön, ahol családot alapítottunk, ahol szinte minden fűszál a férjemre emlékeztetett. Ezért is volt jó, hogy elköltöztünk. Kiváló munkahelyeim voltak, szakmailag is megtaláltam önmagam. Dolgoztam multicégeknél, ahol hasznosítani tudtam az idegen nyelvtudásom, mindemellett elvégeztem a marketing kommunikációs szakmenedzseri szakot is. Akkor még lehetett karriert építeni egyedülálló anyaként is két kisgyermek mellett. A kilencvenes évek felfelé ívelő szakaszában a fővárosban nagy szükség volt több nyelven beszélő, energikus fiatalokra. Jól tanuló gyerekeim mellett tudtam eleget a munkámmal foglalkozni. Esténként természetesen rengeteget beszélgettünk, ez lelkileg engem is feltöltött és erőt adott a mindennapokhoz.

Boda Zsuzsa