Fásítások város-szerte |
Írta: sajtoteam |
2012. május 15. kedd, 06:34 |
Kivágták a régi nyárfákat a Toyota Szalonnal szemben lévő ipartelepi utcában. A többnyire korhadt belsejű, 50-60 éves fák veszélyessé váltak a szomszédos épületekre, egy nagyobb vihar esetén akár ki is dőlhettek volna. A kivágásokat a Kőröskom kft. szakemberei végezték. Endrődi Miklós ügyvezető elmondta, nagy odafigyelést igényelt az eltávolítás, mert az utca mindkét oldalán villanyvezeték húzódik. A fák kidöntésekor látták csak, hogy az ágak több mint a fele száraz volt. A tuskók egyelőre a földben maradtak, eltávolításukra forrást keresnek. A régi fák pótlását az utca végén működő Kakuszi család által vezetett cég vállalta magára, hogy szebbé tegyék a városnak ezt a részét.
Az Árpád utca is új fákkal szépült. Filus Tibor kezdeményezésére, lakossági összefogással hetven facsemetét ültettek el. Az utca felújításakor ugyanis kivágták a szépen virágzó vérszilva fákat, amit nagyon sajnáltak a környéken lakók. A május eleji hosszúhétvégén aztán többen kerti szerszámot ragadtak, munkájuk által néhány éven belül újra szép fasor adhat árnyékot az Árpád utcában. |
Hozzászólások
Jó lenne tudni ki ír ilyen badarságokat megint! Legalább vállalja a nevét, ha már ennyi össze-visszaságot írt! A Toyota szalonnal szemben semmi köze a fásításhoz a Kakuszi családnak, hiszen azt teljes mértékben Lengyel Ferenc vállalkozó intézte - jó lenne helyesbíteni, mert ez megszégyenítő a részére! Az Árpád utcában pedig a 70 fa helyesen 76 fa! A környéken lakókkal pedig több fórumon is egyeztetett az önkormányzat a hiradások szerint és a lakosok kérték a fák kivágását... Jó lenne, ha megkérdeznék az érintetteket is az ügyekben, hogy ne járassák le magukat ennyi pontatlan és téves hír leközlésével...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.