Leomlott a háza |
Írta: sajtoteam |
2011. november 24. csütörtök, 07:37 |
AKASZTÓ Visszatérhetett felújított otthonába Lőczi Jánosné Eta néni, akinek vályogból készült háza leomlott nemrégiben. A 91 esztendős asszony ismert közéleti személy, fél évszázadon keresztül koordinálta a Vöröskereszt helyi véradásait és még ma is vezetője az akasztói nyugdíjas klubnak. Suhajda Antal polgármester azonnal intézkedett, amint meghallotta a szerencsétlenség hírét. Felvette a kapcsolatot dr. Horváth Lászlóval, a Vöröskereszt megyei elnökével, akik 100 ezer forinttal támogatták tevékeny tagjukat. Az akasztói önkormányzat szintén 100 ezer forintot adott a felújítási munkálatokra, ezen kívül sokan nyújtottak segítő kezet a köztiszteletben álló asszonynak. Rátkai István és Doró Ernő a bontásban dolgoztak, Juhász Sándor a helyreállítási munkákat végezte, az önkormányzat közmunkásai az épület körüli rendrakásban segédkeztek, Fricska Sándor pedig a gázvezetékeket szerelte. A DÉMÁSZ méltányossági alapon elengedte a villanyóra visszahelyezésének több mint százezer forintos díját. - Köszönöm mindenkinek a nagylelkű segítséget - mondja most már megkönnyebbülten Eta néni. Az egész falu és a Vöröskereszt is egy emberként állt mögém, hálás vagyok érte. |