Tóth Fanni |
Írta: sajtoteam |
2011. november 11. péntek, 07:56 |
Tóth Fanni ugyan még csak 15 éves, de szépsége sokakat elbűvöl. Az ifjú hölgy valódi modellalkat, a divatbemutatók kifutóira is pályázik. A helyi gimnázium diákja már el is indult a siker felé. A hétvégén a budapesti MOM Parkban fotózták egy olasz divatmárka bemutatóján. A felkérésnek örömmel tett eleget, sőt, már alig várja a következőt.
- Kilencéves koromban a szüleim beneveztek egy szépségversenyre, azóta vonz a szépségipar. Elvégeztem egy gyermektanfolyamot is ebben a szakmában, de aztán néhány évig háttérbe került a fotózás. Ma is úgy érzem, első a tanulás, és csak a szabadidő terhére szabad a modellkedéssel foglalkoznom. - Egészségügyi pályára készülök, így sokat kell tanulnom. Nagymamám példáján választottam ezt a szakmát célul, aki orvosi asszisztensként dolgozott évtizedeken át. Szeretem a divatot, a vidámságot, a társaságot. Kedvesem, ifj. Gmoser György is bátorít a terveim megvalósításában. Most már apu is elkísér egy-egy válogatásra, de csak ha a jegyeim megfelelőek. Fanni, mint általában a kamaszok, mindent szeret az öltözködésben: a sportos lazaságtól a tűsarkús eleganciáig, a leghalványabb sminktől a legextrémebbig.
Névjegy Kedvenc színe: piros, rózsaszín és türkizkék Kedvenc film: Kaptár Zene: mindenevő Étel: gyros és anya főztje Ital: epres Cappy Méretek: Magassága: 174 cm Csípőbőség: 60 cm Derékbőség: 60 cm Mellbőség: 90 cm |