A csodálatos Kelet - csak így nevezik a tőlünk legkeletebbre fekvő, több száz évig a külföldiektől elzárkózó Japánt. Azóta a világ legfejlettebb államává nőtt birodalom lett.

A kiskőrösi Ribárszki Zsolt nem először járt távoli vidékeken: korábban Hawaiban és Amerikában is megfordult. Karatéka múltja pedig köti őt a keleti kultúrához. Most feleségével, Judittal és Ákos fiával töltöttek két hetet Japánban.

A Doshinkan Karate Világszövetség tízévente rendezi meg nemzetközi edzői továbbképzését. Az idén ez az esemény Japánban, a küzdősportok szülőhelyén zajlott, ahol hazánkat a kiskőrösi Ribárszki Zsolt és fia, - egyben tanítványa - képviselte. Rajtuk kívül a világ 32 országából érkeztek sportolók.

Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a különleges sportággal?
- Hanshi 10. dan Isao Ichikawa japán nagymester a 60-as évek közepén került Ausztriába a hadsereg elit kommandós egységének kiképzése miatt. Egy kint élő, magyar származású tanítványán keresztül kerültem vele kapcsolatba 1980-ban - meséli sportpályafutásának kezdetét Zsolt. Jelenleg Renshi 7. dan fokozatom van. Ákos fiam pedig 10 évvel ezelőtt kezdett általam a karate sporttal foglalkozni.

Milyen élményt adott a karate őshazájában edzeni?
- Sok nemzetközi tábor, köztük Hawaii után ez volt a legkülönlegesebb helyszín. Egy hetet töltöttünk edzéssel Tokióban, egy körülbelül akkora helyszínen, mint a budapesti Margit-sziget.

Mennyire tudtátok megismerni eközben a japán világot?
- Ez a 18 milliós metropolisz tele van furcsaságokkal. Például szinte minden csak japánul van kiírva. A városban 20 metróvonal van, ám ennek ellenére nagy a tömeg, amelyben senki sem tolakszik. A tisztaságra jellemző, hogy nem látni egyetlen eldobott csikket, sőt még dohányzó embert sem. Aki pedig dohányozni akar, annak az utcasarkon felállított üveg kalitkában van lehetősége erre, néhány nagy teljesítményű levegőszűrő-elszívó társaságában.

Az emberek a buszra libasorban várnak! A sugárutak felett 4-5 emelet magasságában vannak a várost keresztező, emeletes autópályák, ami egyszerűen hihetetlen látvány!
Külföldi számára nagyon nehéz a tájékozódás, főleg hogy minden japánul van felírva, a boltokban. Japán az írás az üdítőkön, sőt még a repülőtéren is. Nincsenek utcák, csak háztömbök. Nem látni európai vagy amerikai ruhákat, autókat, vagy csokit. A japán autók persze természetesen jobb kormányosak, a városi buszok hibrid hajtásúak, így hát szmog sincs. Az emberek a szabad idejükben a parkokban sétálnak, futnak, tornáznak, az 5 évestől a 80 évesig!

A második héten körutat tehettünk a házigazdáinknak köszönhetően. Láttuk a Fujit, majd a világ örökség részét képező Sógunátusba is eljutottunk, ahová a követő napon látogatott az amerikai elnök is.

Milyen volt a japán konyha?
- A tradicionális éttermekben nem volt asztal és szék, a cipőt le kellett venni és kis faasztalkák előtt térdelve lehetett enni. A 13-15 fogásos menüket kis tálakban, csészékben szolgálják fel. Hínárokat, moszatokat, halakat, kagylókat és felismerhetetlen ételeket kaptunk, no meg persze a rizs sem maradhatott el. Az íz világuk nagyon távol áll a miénktől...

Rendkívül megnyerő viszont hogy az étterembe érkezéskor az összes pincér hangosan köszönti a vendégeket! Jártunk olyan étteremben is, ahol tradicionális szumó ring volt felállítva. Ezen a helyen már a múlt század elején is rendeztek versenyeket.

A szállásotok is ilyen különleges volt?
- Az előkelő szállodákban nincs ágy, hanem úgynevezett tatami roomok, azaz gyékényre fektetnek matracot. A párnában rizs van, ami egyébként a nyaknak nagyon kellemes. A szállodai szobához yukata, azaz vászon köntös és papucs is jár, amiből nincs jobbos és balos. Tokio Madriddal van közel egy szélességi fokon így még novemberben is lehet fürdeni az óceánban, viszont ellátogattunk olyan aktív vulkánhoz is amit hó borított.

Ezt a helyet a feltörő vulkáni gázok látványa miatt a pokol kapujának nevezik. A buddhista templomokat – melyek közül jó néhányat mi is meglátogattunk - szenthelyként kezelik, és nagy tiszteletben tartják. Egy fesztiválon pedig olyan előadást láthattunk, ahol ember nagyságú speciális japán dobokat szólaltattak meg.

Japán – fogalmazzunk talán így - nincs a kertek alatt. Milyen volt a hosszú út?
- A 13 órás repülő út ellenére is örök élmény volt Japánban járni. Saját szememmel tapasztalhattam, hogy sokat tanulhatunk még tőlük a környezet védelméről, a hagyományok tiszteletéről, valamint arról is, hogy milyen jól megfér egymás mellett a múlt és a jövő...