Borakadémikusok a Kuti borpincészetben Nyomtatás E-mail
2011. április 28. csütörtök, 14:32

Borkóstolóval egybekötött pincelátogatáson jártak a Magyar Bor Akadémia tagjai, a dr. Kuti Szőlészeti és Borászati Kft –nél. A dr. Kállay Miklós vezetésével érkező borakadémikusok tetszését elnyerte a pincészetben tapasztalt kiemelkedően magas színvonalú, modern technológia, amelyet dr. Kuti László tulajdonos, valamint Lucza János főborász mutattak be a vendégeknek.


Mint azt Simor Eleonóra, a borászat marketing igazgatója lapunknak elmondta: nagy örömmel fogadták az elismerő látogatást és igyekeztek minél többet megmutatni a szakmai grémiumnak pincészetükből és boraikból.


A szakemberek elsősorban a Kunsági Borvidék termőterületein termett szőlőfajtákból előállított borokra voltak kíváncsiak, ezért mi is elsősorban alföldi fajtákat válogattunk a bormustrára.


A pincészetben alkalmazott modern technológiának köszönhetően az új magyar fajták reduktív, friss, üde, gyümölcsös borainak széles palettáját kínálhattuk - például Kövidinkát, Alettát és Generozát- mondta az igazgató asszony.


Mint azt dr. Kállay Miklós elmondta, az utóbbi évek legjobb Kövidinkáját kóstolta a dr. Kuti pincészetnél, véleménye szerint: ott a helye a hazai borok élmezőnyében. Ez a hungarikumként ismert borfajta, valamint a pincészet Kékfrankos rozé bora is képes arra, hogy országos versenyeken bizonyítson A borászok nagy érdeklődéssel tekintették meg a csúcstehnológiával működő feldolgozó üzemrészt, valamint az Európában is egyedülálló felszereltségű pincészetet.


Szemrevételezték a befejezés előtt álló reprezentatív borkóstoló- és látogatóközpontot is, ahol júniustól közel százfős konferenciák szervezésére is lehetőség lesz. A Kiskőrös-Soltvadkert közötti kerékpárútról is könnyedén megközelíthető pincészet minden bizonnyal kedvelt állomása lesz a borturistáknak.


Lucza János főborász Kövidinkát kínál dr. Kállay Miklósnak

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés