Get Adobe Flash player
Húsz milliárd forint kerül Bács-Kiskun megyébe Nyomtatás E-mail
2011. április 21. csütörtök, 13:14

Palkovics Péter, az MVH elnöke Agrártámogatási helyzetkép címen a mezőgazdasági pályázati lehetőségekről tartott előadást a gazdáknak az Agrárexpo második napján. Mint mondta, céljuk a hatékonyság, ennek érdekében pedig nyitottak és a gazdák folyamatos, rendszeres tájékoztatására törekednek.


Felhívta a figyelmet a márciusban útnak indított új szolgáltatásukra, amely lehetővé teszi, hogy elektronikus úton küldött hírlevelek útján az új információk naprakészen és közvetlenül jussanak el mindenkihez, aki regisztrált rendszerükbe.

Hangsúlyozta a megújult ügyfélszolgálat rugalmasságát, a korszerű informatikai rendszer alkalmazásának előnyeit.
Palkovics Péter aktuális kérdésekről szólva elsődlegesen kiemelte a nemrégiben életbelépett új MVH törvényt, amely szigorította számukra is a határidők betartását, különös tekintettel a hozzájuk beérkezett kérelmekre, a rendeletek, kitöltési útmutatók megjelenésére. Kiemelte, hogy az eljárási szabályokban is változott a törvény.

Például általános gyakorlat lesz a jövőben, hogy csak azokat az ellenőrzéseket fogják előzetes bejelentés nélkül elvégezni, amelyre szigorú előírás kötelezi őket. Ugyancsak változik többek között a jogutódlás eljárása is, ami a gyorsabb ügyintézést teszi lehetővé, valamint a hiánypótlási határidők is lerövidültek.

A szigorítások minden esetben azt a célt szolgálják, hogy a támogatásokat maradéktalanul ki tudjuk osztani a jogos igénylők és valós felhasználók számára - mondta Palkovics Péter, aki ezután a beruházásokat segítő könnyítésekről is beszélt. Többek között említette, hogy lehetőség van a beruházási határidők meghosszabbítására is.

Ezután beszélt a területalapú támogatásokról. Mint mondta megyénkben ez a támogatási forma mintegy 22 ezer 800 gazdálkodót érint, az összeg pedig meghaladja a húszmilliárd forintot. Kiemelte, hogy május 16-ig lehet benyújtani a kérelmeket, ezután csak csökkentett mértékű támogatásra jogosultak azok, akik kicsúsztak a határidőből.

A hivatalvezető az AKG kifizetések ütemezéséről is szól. Mint elhangzott: Bács megyében mintegy négymilliárd forintot már ki is fizettek. Május közepéig valamennyi AKG-s kifizetés meg fog történni - hangsúlyozta az előadó, aki befejezésül felhívta a figyelmet a jövőben megnyíló támogatási jogcímekre is, mint például a kertészeti ültetvények korszerűsítése, a fiatal gazdák induló támogatása, a gazdaság-átadás, illetve a termelői csoportok támogatása.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés