Magyar gazdák képviselete Nyomtatás E-mail
2011. április 21. csütörtök, 13:13

A magyar gazdák érdekképviseletéről tartott előadást az Agrárexpon Jakab István, országgyűlési képviselő, a Magosz elnöke. Mint mondta, különleges időszakot élünk ma Magyarországon. Formálódik a nemzet alaptörvénye, az Alkotmány, amely meghatározza a gazdák számára is a jövőbeni lehetőségeket.


Ennek fontos része, hogy szabályozásra kerüljön a nemzeti vagyon megtartásának és működtetésének kérdése. Hangsúlyozta, hogy a gazda-érdekképviselet legfontosabb feladata a földkérdés megoldásának sürgetése. Kiemelte, hogy a rendszerváltás óta következetesen kitartottak amellett, hogy a helybenlakó magyar gazda számára minden lehetőséget meg kell teremteni a föld megtartása, a földbirtok kiegészítése, rendezése és a földhasználat elsőbbségének biztosítása érdekében.

Mint mondta, a volt szocialista országok közül hazánk az egyetlen, ahol a földterületek több mint ötven százalékát művelik az önálló gazdák.
Ennek is köszönhető - hangsúlyozta - hogy ilyen nagy számban tudtak magyar vállalkozók által feldolgozott, hazai alapanyagú termékeket felvonultatni az Agrárexpon.

Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy egy teljes körű nyilvántartás keretében rendezzük a földtulajdon és használat állapotát, mert addig, amíg nem kapunk tiszta képet, addig nem tudunk továbblépni, fejleszteni. A birtokrendezés a továbbiakban nem odázható el, hiszen a gazdák versenyképességnek ez az alapja - emelte ki Jakab István.

Ezután beszélt a Nemzeti Földalap létjogosultságáról és jelentőségéről. Mint mondta, a földvita még hosszú ideig eltart, de a folyamat megkezdődött, augusztus 31-ig kész kell lennie annak a tervnek, amely egyértelművé teszi, hogy hogyan lehet az osztatlan és a tisztázatlan tulajdonú közös területek sorsát rendezni.

Jakab István ezután a belvízhelyzetet elemezte. Mint mondta, közel egymillió hektár a belvíz borította terület hazánkban. Kiemelte, hogy az elmúlt nyolc esztendőben több mint negyvenmilliárd forintot vont ki az előző kormány a belvízvédelem - vízgazdálkodás területéről. Azóta szinte csak a magyar gazdák pénzéből vegetált és teljes mértékben leépült a vízgazdálkodási rendszer.

Örvendetes hírként említette, hogy január elsejétől nem kell a földtulajdonosoknak társulási díjat fizetniük, hanem a költségvetés biztosítja ezt a forrást. A területek rendbetétele országos koncepcióval jelenleg is zajlik.
Jakab István végezetül a Font Sándor képviselővel közösen benyújtott Agrárpiaci törvény módosításáról, valamint a szociális bolthálózat fontosságáról is beszélt.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés