Megnövelték a Kolon-tó vízfelületét Nyomtatás E-mail
2011. január 27. csütörtök, 11:24

A Kiskunsági Nemzeti Park egyik gyöngyszeme, és egyben az izsákiak büszkesége a város határában elterülő Kolon-tó.


A háborítatlan természeti környezetben most munkások dolgoztak, hogy megnöveljék a nyíltvizes élőhelyek nagyságát.

A szakemberek által régóta tervezett beruházásra egy uniós pályázati támogatás nyújtott lehetőséget.


A napokban befejezett projekt kapcsán 4,5 hektárnyi területen összesen 11 ezer négyzetméteres kis tórendszert hoztak létre, majd ezeket egy körülbelül két és fél kilométernyi, 3 méter széles csatornarendszerrel kötötték össze.

A munkálatokat egy speciális úszó kotrógép végezte. Bíró Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa, aki egyben a beruházás szakmai felelőse is, elmondta: ezzel a beavatkozással jobb élőhelyeket biztosítanak a terület állat és növényfajainak. Valamint könnyebb megfigyelési lehetőséget nyújt majd az itt élő, vagy vándorlása során megpihenő madárvilágnak.

Ami persze nem azt jelenti, hogy mindenki beléphet az övezetbe, hiszen ezzel a védettséget veszélyeztetnék. A területet látogatni ezután is csak engedéllyel és kísérővel szabad majd.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés