Császártöltési kiállítás gyermekek alkotásaiból Nyomtatás E-mail
2010. december 23. csütörtök, 10:49

„A tél csodái”című kiállítást negyedszerre rendezték meg az óvodás és az általános iskolás, valamint a rajzszakkörös gyerekek karácsonyváró munkáiból a császártöltési Teleházban.


Mint azt Frick József polgármester a kiállítás megnyitóján elmondta, a település lakóinak az év folyamán ez az egyik legfontosabb programja. Kiemelte, hogy a gyerekek, a szülők és az osztályfőnökök sok-sok órán keresztül munkálkodnak együtt, mire ezek az alkotások elkészülnek.


- Kellenek a közösségi sikerélmények, ahol a gyerekek a felnőttekkel együtt örülnek az elért eredményeknek. Az itt kiállított munkák nagyon jól sikerültek, első helyet érdemelne mindegyik. A jutalmat - amit kirándulásra használnak majd fel a gyerekek - motiváló, ösztönző erőnek szántuk a további munkákhoz- mondta a polgármester.


Mindig azt gondoljuk, hogy nem lehet már újabbat kitalálni, de minden évben megleptek bennünket a sok kiváló ötlettel- mondta Berger Józsefné művelődésszervező, aki ismertette a zsűri véleményét is. A gyerekek számos kézműves-technika felhasználásával készítették egyedi és ízléses térkompozícióikat.

A látogatók elragadtatással gyönyörködtek a kiállított munkákban, a kisebbek teát, a nagyobbak forralt bort kortyolgattak, az édesszájúak pedig finom mézeskalácsból falatozhattak a szervezők jóvoltából. A programot követően a település zeneiskolás növendékei koncertet adtak a templomban.

 

További képek a cikk galériájában >> (Császártöltési kiállítás)

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

Cikk galériája

 

 
Hirdetés