Stabil pénzügyi helyzet, óvatos tervezés Izsákon Nyomtatás E-mail
2010. december 23. csütörtök, 08:20

Kissé fáradtan, de tele büszkeséggel ült be polgármesteri székébe december 6-án Mondok József, Izsák negyedik ciklusos vezetője.

Az önkormányzati munka mellett az utóbbi hetek nagy feladat elé állították, hiszen a IV. Lovas Világkupán lázár Vilmos mellett főszervezőként kellett helytállnia 24 nemzet lovasa, több tízezer látogató előtt.

Háromnapos rendezvényükön 14 ezer gyereknek mutattak példát a lovassport szeretetéről, szépségéről. A lovassport népszerűsítését célzó programjaik sikere vitathatatlan. A Papp László Sportaréna negyedszer is megtelt érdeklődőkkel, határon innen és túlról is. Mondok József azonban nem csak a lovas-szövetségben, hanem polgármesteri székében is törekszik a tökéletességre.

- Tizenkét éve vagyok polgármester a választópolgárok bizalmából. Nagy megtiszteltetés, de megannyi kötelezettséggel, gonddal is jár. Engem mindig egy cél vezérelt, a város fejlődése, a lakosság megelégedése, minél jobb kiszolgálása. Ennek a megkezdett útnak sosem lehet a végére érni, hiszen mindig van mit korszerűsíteni, építeni, fejleszteni.

A választásokkal új képviselő testület állt fel. Hogyan tud velük együtt dolgozni?
- Nagy szerencsénk, hogy az előző ciklusokból a többség maradt, és csak három új tag „tanulja” a képviselői munkát. Nagyon lelkesek, együttműködőek.

Új jegyző is került a hivatal élére. Mennyire változott meg a légkör?
- Dr. Hauzmann János nyugállományba vonulását követően nyártól egy szintén rutinos szakember, Bagócsi Károly címzetes főjegyző vezeti a hivatalt.

Elkészült a jövő évi költségvetési koncepciójuk. Mi várható?
- Jelenleg az izsáki önkormányzat pénzügyi helyzete stabil. Ám a kormány politikájához igazodva 10 százalékos takarékoskodást tűztünk ki célul. Óvatos költségvetést, és strukturális átalakításokat tervezünk minden intézményünkben, hogy költséghatékonyabb legyen a működtetés.

A biztonságos jövő megteremtése érdekében ezt az átszervezést meg kell lépni. Tömeges létszámleépítésekre azonban nem gondolunk, csupán a nyugállományba vonulók helyett nem veszünk fel senkit.


Mondok József főszervező volt a IV. Lovas Világkupán

Izsáknak néhány éve saját rendőrőrse lett. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
- Maximálisan. Állandó rendőri jelenlét van a városban és a külterületen is. A közelmúltban három térfigyelő kamerát és hozzá tartozó rendszert építtettünk ki, melyeket az önkormányzat üzemeltet. Az idén a polgárőrség is átalakult, nagyon lelkesek, együttműködésüket dicséri a rendőrség is.

Vannak-e most megkezdett beruházásaik?
- Jelenleg a nagy projektek már az elszámolási időszakba érkeztek. Elkészült a városközpont rekonstrukció, 4 utca aszfaltozása, járdákat építtettünk, az iskolánál megvalósult a kompetencia alapú oktatás bevezetése, multimédiás táblákat nyertek, a Tudás-Expo pályázatnak köszönhetően pedig megújul a könyvtár is.

Mi a következő megvalósításra váró tervük?
- Társulási formában valósul meg az ivóvíz minőség javító program, valamint egy másik társulásban a régi szilárd hulladéktelep rekultivációja. Kiemelten kezeljük a szennyvíztelep hatékonyságának növelését célzó beruházásra forráskeresést.

Az egészségügyi központ átalakításának terve is készen vár a beadásra, azonban most kisebb a pályázható összeg felső határa, így több ütemben valósulna meg a teljes rekonstrukció. Hamarosan az iskola teljes felújítását is meg kell oldanunk. Itt is pályázati kiírásra várunk. Az útfelújítási munkálatokat is tovább szeretnénk folytatni.

Régi probléma a művelődési házunk felújítása is, forrásokat keresünk, de a jövő elsősorban az óvatos tervezésre int minket – mondta töretlen lelkesedéssel Mondok József, Izsák fáradhatatlan polgármestere.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés