Uniós támogatással épült Nyomtatás E-mail
2010. december 22. szerda, 14:10

Bensőséges hangulatban zajlott az a kis ünnepség, mely keretében átadták a felhasználóknak - a diákoknak - az új, korszerű épületrészt Soltvadkerten, az általános iskolában.


A közel 310 millió forintos beruházást európai uniós támogatással és nem kis önkormányzati önerőből valósították meg.

- Akkor, amikor az országban a legtöbb helyen iskolabezárásokról, osztályösszevonásokról kénytelenek dönteni a fenntartók, büszkék lehetünk, hogy nálunk megújul, sőt bővül, korszerűsödik az iskola - mondta Lehoczki Ferenc, ünnepi köszöntőjében. Kiemelte, a legjobb befektetés egy önkormányzat számára, ha az ifjúsága oktatásába fektet pénzt, erőt és energiát.


Ez a város szemlélete, és ez a mottója az itt dolgozó pedagógusoknak, szülőknek is.

A beruházás projektzáró eseményén jelen volt Koreck Ferenc, a kivitelező vállalkozás, a Strabag igazgatója, aki elmondta, az építkezés szinte minden fázisában helyi alvállalkozók segítették a munkát, mely egy jó együttműködésről tanúskodott. Örömmel adja át az épületet a legkisebb korosztálynak.


A pályázat révén felépült egy öt tantermes új iskolaszárny, megújult a sportpálya, a kistornaterem és annak kiszolgáló helységei, és korszerűsítették a fűtésrendszert.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés