Kevés pénzből jót főzni Nyomtatás E-mail
2010. december 02. csütörtök, 11:26

Kevés pénzből nehéz egészségeset kihozni - vallják a közétkeztetést végzők. Ahhoz, hogy minden nap friss zöldség, gyümölcs kerüljön az asztalra, gondosan kell gazdálkodni abból a kis pénzből, amit bevételként elkönyvelnek.

A szeptembertől életbe lépett kistermelői értékesítői rendszer bevezetése ebben volt a segítségükre. Néhány hete ugyanis már a közétkeztetésekben is vásárolhatják a helyben termelt árut. Ezzel élénkül a helyi gazdaság, és - nem mellékesen - a menzások is egészségesebb, friss élelmiszerből táplálkozhatnak.

Csengődön egyelőre kedvezőek a tapasztalatok. A helyi önkormányzat konyháján naponta 300 főre főznek: óvodásokra, iskolásokra, idősekre és dolgozókra is. Szokol Donátné élelmezésvezető elmondta, náluk már októbertől működik és bevált az új rendszer.


- Felkerestem a helyi termelőket, hogy szerződéseket kössünk velük az értékesítésre. Számos gazda örült a lehetőségnek, de írásbeli megállapodásban még nem merték bevállalni a folyamatos szállítást. Így "csupán" szóban állapodtunk meg a termelőkkel. Minden zöldség, és gyümölcsfélét a faluból vásárolunk, egészen addig, amíg a kínálat kitart. Ezzel is segítjük a helybéli gazdákat.

A szeptembertől életbe lépett kistermelői értékesítői rendszer bevezetése óta már a közétkeztetésekben is vásárolhatják a helyben termelt árut. A kérdés már csak az, élnek-e ezzel a lehetőséggel a közétkeztetők? Csengődön egyelőre kedvezőek a tapasztalatok.

- Rálátásunk van a minőségi árukra - nyilatkozta Szokol Donátné élelmezésvezető. - Úgy vélem, hogy az új lehetőség kölcsönösen előnyös lehet mindkét félnek. Mi örülünk az áru minőségének és kedvező árának is, ők pedig az árral elégedettek. Egyelőre húsfélét még nem vettünk kistermelőtől, de átgondoljuk ennek lehetőségét is.

Meg kell gondolnunk a kiadásokat, mert az áraink alacsonyak. Az óvodások a háromszori étkezésért 310, az iskolások 445 forintot fizetnek, a felnőttek ebédje pedig 520 forintba kerül.

Megkerestük a kiskőrösi közétkeztetőt is, mely a város óvodáiba, iskoláiba közel 800-1000 adag ebédet szállít ki. Ott azonban nem nyilatkoztak a témában.
Szentpéteri Attila, a Bács-Kiskun megyei Gazdakör alelnöke ugyanakkor elmondta, hogy a decemberi, kiskőrösi gazdaköri esték egyik témája a kistermelői értékesítési rendszer lesz.

Ekkor fogják összegezni a tapasztalatokat, illetve tájékoztatják a termelőket a törvényről. Szentpáteri Attila úgy véli, hogy a gazdák a szociális bolthálózattal már megoldották az értékesítési gondjaikat. A Gazdakörök célja elsősorban a helyi piacok fejlesztése.

Ezeken a helyi piacokon azután a közétkeztetők is megtalálnák a friss, hazai árut, és nem kellene a termelőknek egyenként „házalniuk” a termékeikkel az közétkeztetők között.
- A közös, szervezett formában történő fellépés a gazdáknak is előnyösebb lenne - magyarázta Szentpéteri Attila.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés