Get Adobe Flash player
Álomépítők: mozgalmat indított a televízió Nyomtatás E-mail
2010. november 24. szerda, 10:21

„A szeretet és a remény éve”  – ezt írta idei határidőnaplója első oldalára Endrődi Ferenc, az Akker Tüzép tulajdonos-ügyvezetője. Akkor még nem gondolta, hogy 2010-ben mennyi megrázó esemény ad szomorú apropót a felebaráti szeretet bizonyítására, s erősíti meg az emberekbe vetett hitet.

Vörösiszap, árvíz, gazdasági válság mélyítette szegénység. Íme, néhány a sorscsapások közül, amelynek elszenvedői köszönettel gondolnak az Akker Tüzépre. Ha kellett adományt küldött a cég, máskor alapanyaggal segítette az újjáépítést, nemrégiben fürdőszobát alakítottak ki egy rászoruló kecskeméti családnak, egy másiknak pedig a nyílászáróit cserélték ki. A segítő szándék, a szeretet és a remény válik kézzelfoghatóvá abban a televíziós produkcióban is, amelyet az elsők között karolt fel a cég.

-Ha már úgy adta a jóisten, hogy sikerült valamire vinni, akkor az ezzel járó lehetőséggel felelősséget is tett a vállunkra – adja meg a választ Endrődi Ferenc arra a kérdésre, hogy miért vállalnak fel új és új karitatív ügyeket a gazdasági válsággal sújtott időszakban is.

A tulajdonos-ügyvezető elmondta, hogy a cég nem határoz meg évente kimeríthető fix keretet a jótékonyságra. A végső összeget általában az dönti el, hogy mi fér bele a nyereségbe, és hogy milyen ügyeket, sorsokat sodor az élet a látókörükbe.


Endrődi Ferenc tulajdonos-ügyvezető (jobbra fent), valamint Zsikla Tamás, az Akker Plusz kereskedelmi és marketing igazgatója (balra fent)
a televíziós produkció készítőivel a sajtótájékoztatón

Így került képbe az Álomépítők című televíziós műsor, amelynek első évadát e hetekben vetíti a Viasat csatorna. A produkció születésének részleteiről és az Akker Tüzép szerepéről pedig a napokban tartottak sajtótájékoztatót. A rendezvényen Endrődi Ferenc tulajdonos-ügyvezető mellett jelen volt Zsikla Tamás, az Akker Plusz kereskedelmi és marketing igazgatója, Koklács Konrád az Álomépítők műsor producere, néhányan a stáb tagjai, és a műsor szereplői közül.

A producer elmondta, hogy a Nagy házalakítás című amerikai műsor ihlette ugyan az Álomépítők ötletét, azonban az magyar fejlesztésű, tehát nem licence megvásárolt programként vált valóra. Olyan családokon akartak ily módon segíteni, akik önhibájukon kívül kerültek hátrányos helyzetbe, viszont ezt méltóságteljesen élik meg, és akarnak, képesek is tenni a helyzet jobbra fordulásáért, ha segítő szándékkal fogják meg a kezüket.

A Viasat csatornán keresztül kérték a lakosság segítségét bajbajutott családok és sorsok felkutatásában, amire egy hónap alatt 15 ezer levél és email érkezett. Ebből választották ki azt a kilenc családot és egy intézményt, amelynek otthonát megújították. Három hónap alatt épült fel a 10 ház, és forgatták le a 10 epizódot.

Az Álomépítők nem csak jó kritikákat kap, és a csatorna legnézettebb műsorai közé küzdötte fel magát, de egyfajta mozgalmat is elindított, amiben az emberek segítő kezet nyújtanak egymásnak. Koklács Konrád szerint az Akker Tüzép társadalmi érzékenységről és felelősségvállalásról tett tanúbizonyságot, amikor elsőként vállalta a kiválasztottak segítését. 

- Az, hogy az Álomépítők című produkció sikeres televíziós műsor lett, csak hab a tortán. Amikor mi a támogatás mellett döntöttünk, a fogadtatástól függetlenül tettük. Nem a nézettséget, hanem az ügyet tartottuk szem előtt – hangsúlyozta Endrődi Ferenc.

A stáb, és a támogató egyaránt készül már a következő évadra, amelyben 12 család sorsát fordítják majd jobbra. A kivitelezés során egyébként megkülönböztetett figyelmet fordítanak arra, hogy az új otthon fenntartása ne rójon plusz terheket a családra, és a háttérben életvezetési tanácsokkal, adminisztratív ügyek intézésével is segítik a bajbajutottakat.

A műsor sikerét látva nagyon sok vállalkozás ajánlja fel nap, mint nap támogatását a folytatáshoz. Most már azonban – hangsúlyozta a producer – ők válogatnak. Azokat a szponzorokat részesítik előnyben, akiket az Akker Tüzéphez hasonlóan a társadalmi felelősségvállalás, és nem a televízión keresztül megszerezhető népszerűség motivál.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés