Kistérségünk egyik legkisebb, de annál takarosabb faluja Imrehegy, amit Gyenizse Lajosné polgármester asszony a településvezetéssel összhangban évről-évre a „jógazda” szemléletével és gondosságával irányít, fejleszt. Rendezett utcák, felújított középületek, takaros porták fogadják a hozzájuk látogató vendégeket. Nemsokára integrált közösségi és szolgáltató térré alakítják a régi, jelenleg használaton kívüli művelődési házat, amelyet kívül-belül felújítanak, hogy ez az intézményük is illeszkedjen a falu rendezett épületeinek sorába.
- A felújítás után az új faluház épületében lehetőség nyílik majd egy kultúrház és egy könyvtár kialakítására, valamint a falugazdászunk is itt fogadhatja majd az ügyfeleit- tudtuk meg Gyenizse Lajosnétól. Mint azt a polgármester asszony elmondta, eddig az iskola adott helyet a faluban élők kulturált szabadidős tevékenységeinek lebonyolításához, de az oktatási intézmény zsúfoltsága már régóta indokolttá tette, hogy keressék a lehetőséget a régi kultúrház épületének újbóli hasznosításához.
Az élénk kulturális életet élő kis település lakóinak ez az új faluház biztosítja majd a színteret többek között az író-olvasó találkozók megtartásához, a könyvtári foglalkozásokhoz is. A megújult épületben ugyancsak lehetőség lesz majd a civil szervezetek összejöveteleinek megtartására, a nyugdíjas klubnak is teret adnak, valamint a fiataloknak is lesz hely a kulturális rendezvényekhez.
A tervek szerint babasarokkal ellátott terem várja majd a kisgyermekes családokat, így míg szüleik az egészségvédő programokon vesznek részt, addig a kicsik sem fognak unatkozni. A mintegy 38 milliós beruházáshoz pályázati úton nyert az imrehegyi önkormányzat 30 millió 470 ezer forintot.
A felújítás során az épületben első lépésként teljes nyílászáró cserét végeznek, valamint kijavítják, felújítják a tetőszerkezetet. A későbbiekben helyreállítják, modernizálják a vizesblokkot és mozgáskorlátozott mosdóhelyiséget is kialakítanak. A jelenleg kihasználatlanul álló épület fűtésrendszerét is korszerűsítik, a vegyestüzelésű kazán mellett négy napelem beépítésével jelentősen csökkentik majd az önkormányzat energiafelhasználásra fordított kiadásait. Ehhez külön pályázati támogatással három évre működtetési támogatást is nyertek, mintegy 6,5 millió forint értékben.
A Falu virágoskertje mellett található épület fenyőfákkal övezett parkban áll. A felújítás részeként ezt a parkot is rendbe teszik, és mozgáskorlátozott parkolóhelyet alakítanak ki. Az anyagi keretet kihasználva bútorzatot, berendezést is vásárolnak majd és számítógép vásárlásával lehetővé teszik az Internet hozzáférést is.
A településvezetés tervei szerint mintegy két esztendő alatt végzik majd el az épület felújítását és 2012 szeptember végén adják használatba majd a falu lakóinak a megújult, korszerűsített faluházat.
|