Get Adobe Flash player
Őstermelőknek fontos időpont a március 20. Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. március 10. péntek, 10:38

Az őstermelők egy része még mindig nem érvényesítette az igazolványát.

A határidő március 20. Ha valaki nem tartja be, akkor utána nem folytathatja az eddigi tevékenységét - hívta fel rá a figyelmet a Kamara.

Az őstermelők 2017. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák.

Fontos határidőt kell észben tartaniuk az őstermelőknek: azok, akik hatályos, új típusú (ideiglenes vagy kártyaalapú) igazolványuk mellett még nem rendelkeznek a 2017. adóévre vonatkozó értékesítési betétlappal, annak kiváltását – a jogfolytonosság megőrzése érdekében – 2017. március 20-ig kérelmezhetik. A március 20-ig történő érvényesítéssel az igazolvány érvényessége 2017. január 1. napjára visszamenőleges, ezáltal biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatossága.

Tekintve, hogy március 20. közeli dátum, és jelentős a még nem érvényesített igazolvánnyal rendelkező, őstermelőként nyilvántartott ügyfelek száma, ezért kérjük, hogy a várható torlódások elkerülése érdekében minél hamarabb keressék meg a bejelentett állandó lakóhelyük, vagy a tartózkodási helyük szerint illetékes falugazdászt az ügyintézés céljából.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja azon őstermelők figyelmét, akiknek nem a jogvesztő, 2017. március 20-án lejáró határidő miatt szükséges az őstermelői tevékenységével kapcsolatos ügyintézés, illetve a határidőig őstermelőként történő értékesítést sem terveznek, ami miatt érvényes igazolvánnyal kellene rendelkezniük, lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolványával kapcsolatos ügyeit.

December közepéig 237 ezer új igazolványt adtak ki, de ez a szám a márciusi határidőig még nőni fog. Összesen 260-270 ezer kiadott igazolványra számítanak, legalábbis a szakemberek számításai szerint. A teljes nyomon követhetőséget lehetővé tevő új chipes kártya bevezetésével előreláthatólag mintegy 30-40 ezer darabbal fog csökkenni a forgalomban lévő őstermelői igazolványok száma.

Ahogy arról már többször is beszámoltunk ősztől elérhető egy alkalmazás, amellyel már a fogyasztók is ellenőrizhetik, hogy az adott őstermelő jogosult-e a termék értékesítésére, vagy felvásárlóval, illetve kereskedővel van dolguk. Eddig több tízezer lekérdezést regisztráltak az internetes felületen, valamint okostelefonos alkalmazáson. Ez a várakozások szerint tovább fehéríti a piacot, továbbá erősíti a fogyasztó és termelő közötti bizalmat.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés a jövőben is a kamara falugazdászainál kell lehetséges. A kiállítása valamint az érvényesítése díjmentes maradt.

(agroinform.hu)

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés