Két szék között a tűzoltólaktanya? |
Írta: sajtoteam |
2011. november 21. hétfő, 07:51 |
Költsön-e 10 millió forint önerőt a város annak az épületnek a felújítására, ami januártól állami tulajdonba kerül, de továbbra is azoknak a tűzoltóknak teremt munkakörülményeket, akik a térség lakosságát szolgálják? Ezt a dilemmát kell eldöntenie a képviselő-testületnek, amikor a tűzoltó laktanya felújítására nyert pályázat sorsáról határoznak. Az önkormányzati tűzoltóság laktanyaépületének felújítására 39 millió forint támogatást nyertek, amihez az önkormányzat 10 millió forint önerőt vállalt. Mint ismert azonban, 2012. január 1-jétől a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami tűzoltósággá alakulnak át, így a jogutódlással kapcsolatban célszerű a korábbi döntéseket felülvizsgálni. A legutóbbi megbeszélések szerint az új fenntartó nem tudja felvállalni a felújítás önerejét. Ez azt jelenti – összegezte Domonyi László polgármester – hogy amennyiben a testület nemet mond az önerőre, a tűzoltó laktanya ebben a programban bizonyosan nem lesz felújítva. A kérdés kapcsán szót kért Paksi Dénes tűzoltóparancsnok, és felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a projekt során az önkéntes tűzoltó egyesülettel közösen használt helyiségek is megújulnának, ugyanakkor az épület külső megjelenése is pozitív irányba változna. A parancsnok elmondta, hogy a jelenlegi munkakörülmények méltatlanok az épületben dolgozó 43 ember számára. Boldoczki János osztályvezető tájékoztatta a képviselőket arról, hogy tudomása szerint a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezeket az önkormányzati ráfordításokat nem tudja kompenzálni az átvételnél. A hosszúra nyúlt vita során úgy tűnt: nincs jó döntés. Végül a polgármester úgy döntött, hogy leveszi napirendről az előterjesztést, és tárgyalást kezdeményez a katasztrófavédelemmel. Megpróbálnak olyan megoldást találni, ami minden fél számára elfogadható. |