Világjáró aszkéta Kőrösön |
Írta: sajtoteam |
2011. október 18. kedd, 06:37 |
Világutazó aszkéta bandukolt át Kiskőrösön a múlt vasárnap. A különös emberre többen felfigyeltek. Gyalogosan, szakadt cipőben, rózsaszín sisakkal a fején, kis kocsit tolva maga előtt haladt az úton. S bár a nap égette a lába alatt az aszfaltot, mosollyal az arcán tűrte a megpróbáltatásokat. Heike Wallesből indult útnak és Izraelbe tart. Harminc éve járja a világot, saját bőrén teszteli a nemzeteket viselkedését, figyeli az emberek reakcióit, és mindent nagy gondossággal feljegyez. Kész szociológus. Rongyos térképén mutatta merre járt eddig: Európa minden államában. Túrái során mindent megfigyel: hányszor állítják meg, hányan segítenek neki, milyen az ország közbiztonsága. Minderről táblázatot vezet. Tapasztalata szerint a hollandok a legsegítőkészebbek. Egy évben 243-an ajánlották fel neki segítségüket, hívták meg reggelire, adtak neki inni, vagy útbaigazították. Mi magyarok sem szégyenkezhetünk, harmadik helyen állunk a listán, megelőzve gazdag államokat, többek között a svédeket és a cseheket. Heike többnyire férfiaktól kap segítséget. Statisztikája szerint a legtöbb egyedülálló hölgy Franciaországban közeledett hozzá. A rendőri ellenőrzések tekintetében a hollandok vezetik a listát. Ottjártakor két és félnaponta igazoltatta a hatóság, míg Németországban 45 napot töltött el úgy, hogy senki nem kérdezte meg, honnan jött és mit akar. Mosolyogva mesélte, hogyan teszteli a közbiztonságot. A szupermarketek közelében ledob a földre egy üres pénztárcát. Ha utána viszik, vagy szólnak neki, ott kiváló minősítést ad a közbiztonságra. Ahol viszont eltűnik a tárca, ott nem szívesen marad sokáig. Heike nagyon szereti a magyarokat, mint mondta Szlovákiában is szinte csak magyarul beszélő emberek állították meg. Örömmel vette, hogy erdélyi útvonalat ajánlottunk neki, a határon túli magyarok vendégszeretete miatt. A különös vándor a mezők mellett bandukolva megfigyeli az állatokat is. Mint mondja, szombaton hat, vasárnap hét kígyót látott Kiskőrös határában, amit remek dolognak tart. Ebből látható, hogy nincsenek a mezőgazdasági területek agyonpermetezve. Hollandiában és Dániában a legkevesebb a kígyó, mert ott kiírtják a tápláléklánc alapját képező rovarok javát, összegezte megfigyeléseit. Hosszasan hallgattuk értekezéseit, miközben újabb piros pontot szereztünk hazánknak: meghívtuk egy jégkrémre és egy italra. S miközben jó étvággyal elfogyasztotta, terveiről mesélt. Szeretné megfigyelni a zsidó nép viselkedését, jellemét is. Áttanulmányozta történelmüket, és szeretné megtapasztalni a Közel-Kelet sokszínűségét, belső harcait. Tervei szerint, ha visszaér hazájába, könyvet ír élményeiről.
Heike teszteli az emberek reakcióit és mindent feljegyez. A magyaroknak nem kell szégyenke zniük. |