Autós üldözés Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2011. augusztus 03. szerda, 06:49

 

Filmbe illő autósüldözés szemtanúi lehettek a közlekedők július 20-án reggel Kiskőröstől negyven kilométerre, a kelebiai határúton. A piros Skoda Octaviát és a mögötte haladó, nagyméretű, fekete dobozokkal megrakott zöld Renault 19-est kiszúrták a rejtett megfigyelést végző rendőrjárőrök.

 A zsaruk azonnal bekapcsolták a megkülönböztető jelzéseket és felszólították a sofőröket, hogy igazoltatásra álljanak meg. Azok azonban épp ellenkezőleg, gázt adtak és menekülőre fogták. Ekkor a Skoda maga elé engedte a Renaultot, hogy az egérutat nyerjen a rakománnyal, majd manőverezni kezdett, többször is megpróbálta leszorítani a rendőröket az útról. Egy kanyarban azonban a Renault a nagy sebesség miatt kisodródott az útról és a kerékpárúton haladt tovább még közel két kilométert. Végül egy durrdefekt és egy jelzőtábla állította meg az autót. A járművet vezető férfi kiugrott a kocsiból és a rakományt hátrahagyva befutott a közeli erdőbe, a Skoda pedig továbbhajtott.

A rendőrök nagy erőkkel nyomoznak a két sofőr után, és keresik az Octáviát is. A fekete dobozokban 2 és fél millió értékű szerb zárjegyes cigaretta volt, mintegy 4 ezer doboz.

A menekülőknek nemcsak a cigaretták származásáról kell majd számot adniuk, hanem közúti közlekedés veszélyeztetése és - mivel a rendőröket többször is megpróbálták leszorítani az útról – hivatalos személyek elleni erőszak miatt is felelniük kell majd az ügyészség előtt - adott tájékoztatást lapunknak Mihályné Bornemissza Eleonóra r. őrnagy, a megyei rendőr főkapitányság sajtószóvivője.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés