Bevállalós vőlegény, határozott menyasszony Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2011. július 26. kedd, 06:26

Nagy híre ment a városban Szabó Mónika és Dózsa Tamás esküvőjének, mivel még reggel hat után is mulatott a kétszáz fős vendégsereg a Fortuna Étteremben május 21-én. 

A városházi esketést követően az evangélikus templomban Kecskeméti Pál lelkész csalt szavaival könnyeket a menyasszony szemébe, a násznép egybehangzó véleménye szerint is szívhez szóló beszédet hallottak.

A Szamosi Band zenéjére vette kezdetét a lakodalmi mulatság, melyet Bartha Karcsi vőfély tréfás próbatételei szakítottak félbe, melyet a vőlegénynek szánt. Tamás angol lordnak öltözve tette a szépet ifjú feleségének, aki boldogan fogadta a bókokat. Volt menyasszonyrablás, majd az ifjú embernek nyilvánosan kellett bizonyítania igaz szerelmét. Mégpedig úgy, hogy Tamás egy asztal tetején fekve „szárazon” mutatta be úszástechnikai ismereteit, s a vőfély utasításainak megfelelően háton, gyorsban, majd hátgyorsban úszott a boldogságban. Közben haladni kellett a whiskys kólával teli menyasszonyi cipő felé. 

Már most látszik, hogy Mónika mellett nem fog Tamás unatkozni, hiszen kedvese a gyors döntések asszonya. Erre volt példa a nászútjuk is. Az esküvő utáni héten Móni vallatóra fogta urát, vajon bevállalósnak érzi-e magát? Az igenlő válasz után közölte: eljött a csomagolás ideje, indulnak Egyiptomba. Az esküvő előtt is volt részük izgalomban. Tamás édesanyja révén német állampolgár, ezért a házasságkötéshez először el kellett intézni a szükséges papírokat. A bürokrácia nálunk még mindig ólomlábakon jár, az engedélyek csak az esküvő előtti utolsó pillanatban érkeztek meg. Azonban minden jó, ha jó a vége, az akadályok elhárultak, a frigy létrejött, s a német-magyar vendégsereg azóta is emlegeti a hangulatos lakodalmat.

Az ifjú párnap mi is sok boldogságot kívánunk!

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés