Írta: Boda Zsuzsa
|
2011. február 17. csütörtök, 13:43 |
Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte a kiskőrösi mazsorett csoport. A két évtizedes jubileum alkalmából gálaműsorral örvendeztették meg a menettánc kedvelőit a művelődési ház színháztermében.
|
Írta: Boda Zsuzsa
|
2011. február 17. csütörtök, 13:12 |
Tóth Fanni, a gimnázium kilencedikese kedves, bájos mosolyával már gyermekszépségversenyeken is elvarázsolta a zsűrit, így hamar korona került a fejére és különdíjat is kapott.
|
Írta: Boda Zsuzsa
|
2011. február 17. csütörtök, 11:29 |
Birkás Kálmánné Ilike nem először járt már Luxemburgban de reméli, hogy nem utoljára. Nem titok, hogy miért szeret a Mohácsi úti óvoda vezetője négyévente ellátogatni a mintegy 1200 kilométerre fekvő luxemburgi nagyhercegség fővárosába. Gábor fia ugyanis tagja annak a szakács és cukrász válogatottnak, amely a gasztro világbajnokságon képviselte hazánkat, és amely idén két ezüstérmet is szerzett menüsoraival a legjobbak versenyében.
|
Írta: Boda Zsuzsa
|
2011. február 17. csütörtök, 11:14 |
Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét…
|
Írta: sajtoteam
|
2011. február 17. csütörtök, 10:57 |
A rendőrök szerint mindkét sofőr ittas volt egy Középcebén történt balesetben.
|
Írta: Vargáné Nagy Melinda
|
2011. február 17. csütörtök, 09:28 |
Walt Disney klasszikus mesefigurái elevenedtek meg az idei farsangi bálon a Petőfi Gimnáziumban.
|
Írta: Boda Zsuzsa
|
2011. február 16. szerda, 11:00 |
Rejtelmes szentélyek, a mindig mosolygó Buddha, mesés paloták, az egzotikus trópusi őserdő, a legendás híd a Kwai folyón - ez mind, és ennél még jóval több különlegesség is belefért Dulai Józsefné Ági thaiföldi utazásába. Ági régóta dédelgetett álma vált valóra, amikor elutazott a varázslatos keletre, hogy megcsodálja a legendás Thaiföld szemet-lelket gyönyörködtető kincseit.
|
Írta: Lupták György
|
2011. február 14. hétfő, 14:43 |
Hírek, események az Evangélikus Egyházközség életéből
|
Írta: Vargáné Nagy Melinda
|
2011. február 14. hétfő, 12:45 |
A Petőfi Sándor Gimnáziumban több éves hagyomány a sítábor megszervezése. Most is, mint minden évben, nagy várakozás és vágyakozás előzte meg a készülődést.
|
Írta: sajtoteam
|
2011. február 14. hétfő, 12:32 |
A teltházas Dumaszínház és a sikeres VIP buli után szombaton már a hivatalos nyitóbulit is megtartották a Pátria klubban. Szedmák Tamás újdonságokról, és kedvező fogadtatásról számolt be.
|
Írta: Boda Zsuzsa
|
2011. február 14. hétfő, 12:12 |
Január végéig kilencen haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében az országban, közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
|
Írta: Boda Zsuzsa
|
2011. február 14. hétfő, 11:57 |
Áprily Géza is eljött a kiskőrösi Thököly óvodába, hogy interaktív foglalkozáson szórakoztassa a gyerekeket hagyományos farsangi bulijukon.
|
|
|
|
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>
|
51. oldal / 68 |