2011. január 13. csütörtök, 14:46 |
Január 3-án Kecskeméten is megnyílt az integrált kormányzati ügyfélszolgálat, a Kormányablak. Itt fogadják a munkatársak a Bács-kiskun megyei lakosokat.
|
2011. január 12. szerda, 11:22 |
Hitem szerint örömteli ünnepek után vagyunk mindnyájan. Bárki hallhatta és szívébe fogadhatta a kegyelem üzenetét: Isten számít ránk! Ajándékozzuk meg őt a mindennapokban hitünkkel, ragaszkodásunkkal, tiszta életvitelünkkel.
|
2011. január 11. kedd, 15:30 |
„Fiatalokkal a teremtett világért” – ez a mottója annak a határon túli és belülin, gyermekeknek meghirdetett programnak, amelyhez a soltszentimrei diákok csoportja is csatlakozott, Schantlné Farkas Julianna tanárnő vezetésével és koordinálásával.
|
2011. január 03. hétfő, 13:38 |
Kívül-belül megújult óvodát adtak át a közelmúltban Soltszentimrén. A gyerekek mellett a szülők és a meghívott vendégek is megcsodálták a korszerű intézményt. Megszépültek a csoportszobák, hatalmas előtérben öltözhetnek, és új bútorokba pakolhatnak a lurkók.
|
2010. december 28. kedd, 09:06 |
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a Kiskőrös város központjának rekonstrukciója ne tartalmazza az 5301. számú út Petőfi tér és a Katolikus templom közötti szakaszának végleges lezárását?” Ez a kérdés szerepel azon az aláírásgyűjtő íven, amellyel a következő hetekben találkozhatnak a kiskőrösiek, s amelynek célja, hogy népszavazás döntsön e témában.
|
2010. december 28. kedd, 08:50 |
Németh István iskolaigazgatót szakmai hozzáértése mellett többnyire „ügyes szónoklatairól”, csalogató, kedvcsináló beszédeiről ismerik a faluban.
|
2010. december 28. kedd, 08:35 |
A Fülöpszállási Református Egyházközségben november 13-án jeles napra gyűltek össze.
|
2010. december 23. csütörtök, 13:30 |
Régi hagyomány Tázláron, hogy a szépkorúakat vasárnapi közös ebéddel és népzenei műsorral köszöntik. Az idén sem volt ez másképp.
|
2010. december 23. csütörtök, 12:59 |
„Az év vendéglátója”-díjat kapta Puskásné Sántha Anna, a soltvadkerti Anna Vendéglő tulajdonosa.
|
2010. december 23. csütörtök, 12:46 |
Weinhardt Attila, a portfolio.hu 28 éves, soltvadkerti születésű makrogazdasági elemzője is Junior Príma Díjban részesült. Az elismerés 7 ezer euróval jár.
|
|
|
|
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>
|
53. oldal / 64 |