„Vérében van” a közlekedés Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 04. szerda, 07:59


Józsi a kiskőrösi gimnáziumban érettségizett, kedvenc témája a közlekedés, ezért is vállalkozott az esszéíró versenyre, ahol több száz szerző közül került a legjobbak közé. Amint mondta: dolgozatában megoldási javaslatokat is javasolt a felsorakoztatott problémákra.

- Már kisgyermekkorom óta minden érdekel, ami a közlekedéssel kapcsolatos. Ridegné tanárnő biztatására jelentkeztem a pályázatra és komoly munkát, sok utánajárást jelentett az esszé elkészítése. Egyébként a mindennapok is igazolják, hogy az M0-ás pályát rosszul tervezték, hiszen az út a kilencvenes évek forgalmához igazított, napjainkra már kevésnek bizonyult sávszámmal épült.

Éppen ezért állandó a torlódás és sok a baleset is. Már régen bővíteni kellett volna. Ezt a tézisemet támasztottam alá adatokkal, statisztikákkal. Mindebből egy negyedórás prezentációt is kellett készítenem, ezzel védtem meg az esszé tartalmát, már a döntőben a legjobb tíz között – meséli Józsi, aki természetesen jövőjét is valahol ezen a munkaterületen képzeli el.

Sokat elárul szándékáról, személyiségéről, irányultságáról és persze felelősségéről, szorgalmáról, hogy már van C, valamint E kategóriás nemzetközi jogosítványa és hogy a nyarat édesapja mellett dolgozza végig a volán mögött. Ősztől pedig irány az egyetem. Mert, mint ahogyan a napokban a felvételi értesítőből kiderült: Maksa Józsi a BME építőmérnöki karának hallgatója lesz.

B.Zs.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés