Díszpolgár-találkozó Vadkerten Nyomtatás E-mail
2010. június 09. szerda, 10:45

Díszpolgárait látta vendégül a soltvadkerti önkormányzat június első vasárnapján. Szám szerint 32 kitüntetettel büszkélkedhet a város, akik közül sajnos többen már nem lehettek ott a Városháza dísztermében rendezett találkozón. Olyanok is voltak, akik levélben üdvözölték a közösséget, de egészségi állapotuk miatt nem tudnak már osztozni abban az örömben, amit ez az összejövetel jelent.



Lehoczki Ferenc polgármester és Bezsenyi László alpolgármester fogadták a vendégeket, majd a polgármester történelmi visszatekintésében emlékezett a cím alapításának körülményeire és megköszönte Nagy Péternek, illetve Mogyorósi Józsefnek, hogy életre hívták és hagyományt teremtettek a díszpolgári találkozóból. Amint mondta Soltvadkert büszke arra, hogy 1989 óta minden évben vannak a címre érdemes polgárai, akik munkájukkal, személyiségükkel, a köz érdekében kifejtett tevékenységükkel, példaképekké váltak a város minden lakója előtt. A családias program ünnepi ebéddel és délutánba nyúló kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Supka Éva

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés