Get Adobe Flash player
Motocross: Előkelő helyezés a profi kategóriában Nyomtatás E-mail
2015. november 30. hétfő, 21:01

Új kategória, új motor, profi ellenfelek. Nehezen induló szezon után a kiskőrösi Szabó Zoltán újoncként összetett 6. helyezéssel zárta a 2015-ös MX 1 motocross bajnokságot.

 

 

 Szabó Zoli, a kiskőrösi gimnázium tanára a tavalyi II. osztályú MX 1 bajnoki győzelem után ebben az évben az MX1 Élsport profi kategóriába küzdötte fel magát. Emiatt nehéz volt a szezon, hiszen itt már profi motorosokkal találkozott.

 

 - Maga a tudat, hogy profi motorosokkal kell kiállnom, nyomta a vállamat, hiszen ők hivatásszerűen űzik ezt a sportot. Nincs más dolguk, csak edzenek, különböző trénerekhez és tanácsadókhoz járnak. Én velük ellentétben hétköznap tanítok, délután pedig edzéseket tartok. Maximum hétvégén van lehetőségem gyakorolni.

 

Zoli elvárása önmagával szemben az első tíz hely egyikének megszerzése volt. Ennek érdekében felvette a kapcsolatot Czuni László ötszörös Magyar Bajnok motocross edzővel. A bajnokságot még a tavalyi 2012-es évjáratú KTM SX-F 450 típusú motorral kezdte. Itt is jelentős hátránnyal kellett számolnia, hiszen a szponzorok által támogatott versenytársak legalább két motorral rendelkeznek, melyből egy versenykész tuningolt motor. Így a bajnokság első versenye nem az elvárásainak megfelelően sikerült. - Nagykanizsára már sokkal koncentráltabban érkeztem. Meglátszott az eredményemen is, stabil 8. helyet tudtam hozni. Majd következett Hódmezővásárhely, ahová számomra új motorral érkeztünk. Sikerült eladnunk a régi motoromat és venni helyette egy ugyan olyan típusú csak 2015-ös évjáratú használt motort. Féltem a versenytől, mert még nem voltam összeszokva motorral teljesen, de mégis sikerült egy 5. helyet kihozni magamból. Innentől kezdve pedig az egész bajnokságban sikerült hasonlóan jó helyezéseket elérnie, aminek az összetett 6. hely lett jutalma! Gratulálunk! 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés