Országos rangú lett a vadkerti asztalitenisz kupa Nyomtatás
2014. február 02. vasárnap, 18:54

13. alkalommal került megrendezésre a Weinhardt János Asztalitenisz Emlékverseny a városi sportcsarnokban. A rendezvény mára országosan is rangos eseménnyé nőtte ki magát, minden évben több és több az indulók száma. Ezúttal 146-an neveztek, köztük 28 soltvadkerti sportoló. Érdekesség, hogy a helyi csapat tagjaként indult a versenyen Font Sándor országgyűlési képviselő, aki régi hódolója az asztalitenisznek, valamint ütőt fogott dr. Kerényi János kormánymegbízott is.

 

 

Az induló csapatok az ország távolabbi településeiről is érkeztek: Kalocsa, Paks, Dunapataj, Dunaegyháza, Fajsz, Dusnok, Akasztó, Kiskőrös, Kiskunhalas, Baja, Kunbaja, Jánoshalma, Kiskunmajsa, Dávod, Kecskemét, Kerekegyháza, Székesfehérvár, Budapest, Gyál, Magyarcsernye, Tiszaalpár, Cserkeszőlő. A résztvevőket Lehoczki Ferenc polgármester köszöntötte.

 

 

A szervezők bemutatták a verseny névadójának lányát, a 14 éves Weinhardt Virágot, aki Díjugrató Lovas Magyar korosztályos válogatott, 2013-ban Díjugrató Gyermek Európa egyéni Bajnok (Vercei-Spanyolország), ugyanitt csapatban 3. helyezett, valamint 2013 Bács-Kiskun Megye Príma díjasa. Az ifjú hölgyet Font Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte, majd egyperces néma felállással adóztak elhunyt csapattársuk és barátjuk emléke előtt.

 

  

 

  

 

A rendezvény támogatói: Hardt- Oil Kft. – Fehér Tamás, Speednet Kft-Kárász András, Vadkert Pékség Kft., Galántai Károly borász

 

VERSENY EREDMÉNYEK

 

NB-s kategória:

1. Ambrus Tímea – Valics Emese Soltvadkert

2. Slett József – Szabó Attila Székesfehérvár

3. Hornyák Tibor – Bartus Csaba Kecskemét

4. Ilosvai Brigitta – Krajczár István Budapest

 

Megyei I. kategória

1. Gabrics Nebojsa – Berghoffer László Kunbaja

2. Fürj Róbert – Fazekas Tibor Kerekegyháza/Magyarcsernye

3. Tanács Imre – Molnár András Kiskunmajsa

4. Mikó László – Kuti Sándor Kiskunhalas

 

Megyei II. kategória

1. Font Márk – Várszegi István Soltvadkert

2. Palatinus Róbert – Mucsi Róbert Soltvadkert

3. Túrós József – Király Ervin Magyarcsernye

4. Szűcs Sándor – Agócs József Baja

 

Megyei III. kategória

1. Nyitrai Zoltán – Józsa Tibor Cserkeszőlő

2. Németh Róbert – Szendi Gábor Paks

3. Fehér Tamás  – Farkas Zoltán Soltvadkert