Egy nap az egészségért Nyomtatás E-mail
2012. szeptember 13. csütörtök, 06:45

Hatalmas tömeget, közel félezer embert mozgatott meg Akasztón az első alkalommal megrendezett „Egy nap az egészségért” elnevezéssel életre hívott sportnap, amit a helyi közhasznú Ritmika Sportegyesület szervezet. A programokra nem csak helyből és a környékbeli településekről jöttek amatőr sportemberek, hanem szinte az ország minden részéből elzarándokoltak Akasztóra. 

- Ilyen jellegű rendezvény még nem volt településünkön - mondta Turúné Letoha Bernadett, a sportegyesület vezetője.

- Arra törekedtünk, hogy tartalmas és egészséges programokon keresztül biztosítsunk az akasztóiaknak és vendégeinknek egész napos kikapcsolódási lehetőséget. A közösségi élménynél csodálatosabb nincs, rengeteget beszélgettünk, ismerkedtünk, barátságok is  szövődtek. A délelőtt folyamán különböző távú futások, szkander verseny Kelemen Lászlóval, hockey ügyességi játék Lencsés Tamással ás Halász Gyulával, trambulinozás és egészséges ételek, zöldségek, gyümölcsök és frissítők kóstolása zajlott. Egy mentőkocsinál folyamatosan lehetett vérnyomást és vércukrot méretni. Délután Katus Attila tartott aerobic órát kicsiknek és nagyoknak, amit BMX, valamint az akasztói Tóth Máté yo-yo bemutatója követett. Ezután ügyességi versenyre lehetett jelentkezni, ahol a tréfás feladatokat Kisléghyné Ági koordinálta. A bringások is nyeregbe pattantak, hogy elkerekezzenek a Csonka toronyhoz. 

A rendezvényen egészséges ételekkel, gyümölcsökkel és frissítőkkel roskadásig rakott svédasztal várta a résztvevőket. További képeket a www.ritmika.hu honlapon, illetve a facebookon - Ritmika Sportegyesület - lehet megnézni.

Boda Zsuzsa

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés