Polgár Judittal sakkoztak Nyomtatás
2012. július 04. szerda, 06:41

Polgár Judit, minden idők legsikeresebb sakkozónője adta át a soltvadkerti sakkesték díjazottainak kupáit, érmeit. Nem véletlen, hogy a rangos városi eseményen rá esett a díszvendég személyének választása. Polgár Judit férje ugyanis a soltvadkerti Font Gusztáv állatorvos, aki örömmel kísérte el nejét szülővárosába, a sakknövendékekkel való találkozóra.

Molnárné Kárász Rita, a helyi sakk egyesület vezetője elmondta, hétfordulós vetélkedőn mérték össze tudásukat a jelentkezők. Szinte minden korcsoport képviseltette magát, az apróságoktól egészen a szépkorú felnőttekig. A versenyzőket és a városba szinte hazaérkező „sakk-királylányt” Lehoczki Ferenc polgármester köszöntötte. Kiemelte, büszkeség, hogy a város legfiatalabb szakosztálya ilyen rangos eseményen mutatkozik be. Gratulált a szervezőknek és az edzőnek, Nagy Jánosnak. 

A hét fordulóból álló, svájci rendszerű versenyen három csoportban küzdöttek az érmekért. A legfiatalabbak között első lett Molnár Márton, második Király Kata, míg harmadik helyen Bozsóki Dánielt díjazták. A nagyobbak között is szoros játszmák zajlottak. A legügyesebbnek ezúttal Virág Tamás bizonyult. Második lett Égető Tamás, harmadik pedig Fejes Vince. Negyedikként László Mátét jutalmazták. 

A felnőttek közel felét a partikra nevezők alkották. A pálmát Csillik Szilárd vitte el, második lett Bakura János. Mögötte a díjazottak sorrendje: Kárász András, Ambrus Ferenc, Király Viktor, Zsikla Győző, Fejes György, ifj. Káposzta Lajos és Király Sándor bácsi.

Polgár Judit elkötelezettje a gyermekeknek. Mondom ezt azért, mert a rendezvényen egy percre sem volt lehetőségem, hogy elraboljam egy kis beszélgetésre. Két lépés közben annyit elmondott, neki is van két gyermeke: Olivér most első osztályos, Hanna pedig óvodás. Fia már megtanulta a sakk alapjait, ám korántsem kap anyai okítást olyan mértékben, mint amit ő kapott édesapjától és nővéreitől annak idején. Mindig örömmel jön haza Soltvadkertre, szereti a várost, a hangulatát, a rokonok és barátok kedvességét. A nyáron gyakran találkozhatunk vele itthon, legalábbis a család úgy tervezi, hogy hosszabb időt tölt majd Soltvadkerten a szünidő alatt.

A sakkhétvége záró rendezvényén a sokszoros világbajnok Polgár Judit megörvendeztette a részvevőket egy 13 fős szimultán játékkal is.

A rendezvény fő támogatója: Polgár Judit Sakkalapítvány a képességfejlesztésért.

Támogatók:

Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány, K&H Bank Soltvadkert, Speednet Kft, Bianco-Néro Cukrászda Zsikla József

vnm