A kiskőrösi Toyota szerelője a Dakar Rallyn Nyomtatás
2012. március 27. kedd, 06:38

Egy életre szóló élménnyel gazdagodott Beszedics Béla, a Toyota Szalon és Szerviz munkatársa, amikor a Dakar Rally résztvevőjeként megjárta Dél-Amerika sivatagjait. Két hét, nyolcezer kilométer, Argentína, Chile és Peru, olykor 3-4 óra alvás. Az akasztói fiatalember álmai valóra váltak a Dakar-kalanddal.

- Sebestyén Sándor autóversenyző kiváló partneri viszonyt ápol a kiskőrösi Toyota Szalon tulajdonosaival, köztük Mészáros Györggyel. Amikor felkereste, hogy Mészáros úr szponzorálja a versenyzését, abban állapodtak meg, hogy én is részt veszek a szervizcsapat felkészítésében. A tervek szerint a diagnosztikára kellett volna betanítanom egy szakembert. Végül a személyem mellett döntöttek a kiutazó szerelők listájának összeállításakor. Először alig akartam elhinni. Szinte kamaszkorom óta követem a Forma 1 és a rallysport eseményeit. A szakmám miatt is érdekel, no, és ez a hobbim is. Eddig azonban csak a képernyőről tájékozódtam.

Sok volt a munka?

- A szervizgárda tagja lettem, sokszor alig 3-4 órát aludtunk. Négy napunk volt az autó teljes átvizsgálására, majd újévkor indult a verseny. Tizennégy nap, nyolcezer kilométer. A szervizcsapat nagyon gyorsan összeszokott. Napközben 6-700 kilométert mentünk. Este hétre értünk a zárt táborba, ahol megvacsoráztunk és vártuk, hogy a napi etap után beérkezzenek Sanyiék is. Legtöbbször tíz óra körül álltunkneki az autó átvizsgálásának. Ha nem volt gond, akkor is legalább három órán át tartott az átvizsgálás. Minden másnap nagy szerviz, no és apró javítások mindig akadtak.

Mi volt a legnagyobb kihívás?

- A fizikai megterhelés. Itthon, munka után kipihenhetjük magunkat, a rallyn viszont erre nem volt lehetőség. Sokszor a szervizkamion mellett a székünkben aludtunk. A másik dolog, ami néhányunkat megviselt, a klímaváltozás. Az itthoni mínusz 5°C után Argentínában 32-35 fokos meleg fogadott, a sivatagos területen nem volt ritka a 45 fokos hőség sem. 

Gyönyörű országokon keltetek át, volt időtök nézelődni?

- A Dakar Rally legtöbbször kietlen tájakon, sivatagokon vezet át, de egy-két kisebb várost útba ejtett a karaván. Argentína még viszonylag európai jellegű, de Chile és Peru egészen más. Az Andokon átkelve nagy nyomort tapasztaltunk, ahol az emberek bádogviskókban laknak, de láttunk luxust is. A célállomás Limában, Peru fővárosában volt. Onnan elvittek minket egy repülős útra, megnézhettük a Nasca-vonalakat. Fantasztikus volt!

Ha újra felajánlanák, ismét mennél? 

- Természetesen! Óriási élmény volt, ahogyan a tévések, fotósok, sok neves sportoló és rallyversenyző között lehettem. Nagyon tetszett, hogy az istállók között sehol sem láttam rivalizálást, mindenki segítette a másikat. Mi is szereltünk Szalai Balázséknak is. A két magyar szervizcsapat végig együttműködött. 

A csapatotok végül nem tudta végigvinni a versenyt. 

- Sebestyén Sándorék több ellenőrzőpontot kihagytak, így kizárták őket a versenyből. Az etapokat ugyan teljesíthették, de a gyorsasági szakaszokat nem. Ez pont félidőnél történt. De ez nem szegte a kedvünket. 

- Sebestyénéknek ez volt az első Dakaros részvétele, eddig a Bamako rallyn, a Heros Legenden, és magyar tereprally futamokon remekeltek. Ha jövőre is lesz szponzoruk, biztosan belevágnak az újabb kalandba. 

 

Beszedics Béla a Wattay iskolában tanult autószerelőként. Leérettségizett, mestervizsgát tett, majd Kiskunhalason elvégezte a közlekedés gépésztechnikusi szakot is. A kiváló szakember azóta Kiskőrösön dolgozik, a Toyota Szervizben.

Vnm