Disznót vágtak a sportbarátok

Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy jó közösséget kovácsoljunk, hiszen a barátság a legfontosabb értékeink egyike. A csapatépítésre ilyenkor tél derekán pedig mi is lehetne kiválóbb alkalom, mint egy hagyományos, jó magyar disznótor. Lengyel László – alias Lecsó – elkötelezettje a kiskőrösi focinak, az ő fejéből pattant ki a labdarúgók közös disznóvágásának ötlete. 

Beszerezte a hozzávalókat, sátrakat állított és összeverbuválta a csapatot: aki szeretne egy jót beszélgetni és ízletes falatokra vágyik, jöjjön el december 9-én a Rákóczi úti Bázis sörözőbe! 

A focisták pedig jöttek is szép számmal, családostul, barátostul. Kora reggeltől késő estig nagy volt a nyüzsgés a közösségi disznótorban. Eljöttek az öregfiúk, a mai labdarúgók és az utánpótlás is szinte teljes létszámban. Volt, aki az első pillanattól az utolsóig kitartott, és akadt, aki csak pár pillanatra ugrott be. Lecsó határozott koordinálása mellett gyorsan lekapták a körméről a malackát.

Hajnalban annak rendje és módja szerint sivítás verte fel a környék csendjét. A forgatókönyv is hagyományőrző volt: jó magyar szokás szerint először áldomást ittak a fiúk, majd a szúrás után a böllér irányításával elkezdődött a feldolgozás. A lányok-asszonyok is sürögtek-forogtak: tárcsán pirult a hagyma a sült vérhez. Hamar tepsibe került a sültnek való, pár óra múlva már a kolbászkák is tekeredtek, pirult a töpörtyű, egy hatalmas fazékban pedig többszáz főre készült a töltött káposzta.

Az udvaron forralt bor pezsgett a bográcsban, s bár nem volt farkasordító hideg, a láncra akasztott merőkanál nem sokat pihent.

A helyi foci oltárán feláldozott malacka jó ügyet szolgált, a késő éjszakába nyúló foglalkozás elérte a célját. Igazi csapatmunkában serénykedtek a fiúk, mindeközben lehetőség nyílt a közös élmények megbeszélésére, a régi szép idők felelevenítésére, de a labdarúgó sport aktuális helyzetét is alaposan kielemezték.

A labdarúgós disznótor igazán jó ötlet volt Lecsó!