A nagy harcsára utazik Nyomtatás E-mail
2011. július 08. péntek, 08:41

 

Haskó Tamás horgászszenvedélye már-már legendás a környéken. Szinte nincs olyan vízpart, ahol ne ült volna órákat, sőt napokat, hogy kilesse, mikor rabol a hal. Legutóbbi sikereiről kérdeztük.

- A legemlékezetesebb horgászatom ebben a szezonban a Szigetköz vadregényes vizeihez köt, a Zátonyi Dunán töltöttem egy hetet. Gyönyörű őshonos dunai pontyokat sikerült kicsábítanunk a vízből, melyek hihetetlen vehemenciával küzdöttek az életükért. Természetesen visszaengedtük a folyóba a halakat. Erről a horgászatról mellékeltem a fotókat is. Jó volt olyan helyen kikapcsolódni, ahol ember nem igazán jár, teljesen kiiktatva a civilizáció minden hátrányát.

Mekkora halakat fogtál?

- A dunai pontyok között akadt kilenc és fél kilogrammos is, de (Vezetéknév) Tomi barátomnak sikerült egy tíz felettit is megszákolni.

A legjobb csali? 

- A pelletek egyre nagyobb teret hódítanak a pontyhorgászatban, sokan váltanak eredményesen a hagyományos csalikról.

További tervek?

- Szeretnék még jelentkezni egy testesebb Pék-tavi harcsával, mostanában ez motivál. Áprilisban sikerült megakasztanom egy kapitális példányt, de sajnos a 7/0-s horog is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megfoghassam.

Mit tapasztalsz, változik a magyar horgászati kultúra?

- A magyar horgászkultúra sajnos csak nagyon lassan fejlődik a nyugati országokéhoz képest. Végre a halászati törvények is szigorúbbak, és megszülettek az első jogerős börtönbüntetések a lebuktatott halászok ügyében. Jó példa erre a Tisza-tó, ahol drasztikusan ellenőrzik a rabsicokat. Ezt a példát kell követni a kisebb vizeinken és akkor lesz mire horgászni az unokáinknak is.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés