Get Adobe Flash player
Ezüst lábú Puskás utódok Nyomtatás E-mail
2011. július 04. hétfő, 08:53

Ezüstéremmel tértek haza az országos diákolimpia döntőjéről a KTKT labdarúgói. 

Az 1998-99-es születésű ifjak veretlenül meneteltek a megmérettetésen, talán éppen ezért érezték sikertelennek a második helyet. Június 15-18. között zajló tornán először a budapesti Etalon Sport klub növendékeivel mérkőztek meg, ahol komoly csaták során sajnos csak egy döntetlennel zárták a meccset. Mezőszilast 1:0-ra verték Szabó Szabi góljával, majd Rácz Dominik találatával Kazincbarcikát szintén eggyel verték. Nagykanizsa gárdájával jobban bírtak, őket 3:1-re tudták leküzdeni (gólszerzők: Kovács Marci 2, Rácz Dominik 1), így másodikként jutottak a legjobb nyolc közé, azonos pontszámmal de rosszabb gólaránnyal, mint az elsők. A négy közé jutásért már egyenes kiesésében kellett helytállni. Először Győr ellen vívtak a fiúk nagy csatát. A döntetlen eredményt büntetőrúgásokkal folytatták, ahol sikeresebbek voltak az ellenfélnél. Frittmann Patrik nagyszerűen védett. Az elődöntőben Körmend csapatát 1:0-ra verték, Szabó Szabi góljával. A döntőben ugyanazzal a budapesti Etalonnal kellett megbirkózni, akikkel döntetlent sikerült kiharcolni. Nagy csata folyt, a mieink sokkal jobbnak bizonyultak mint támadásban , mint védekezésben. Azonban a mérkőzés utolsó perceiben egy erősen vitatható bírói döntés következtében büntetőrúgást ítélt a játékvezető ellenünk. A feszültség a tetőfokra hágott, főként, hogy az ellenfél csatára kapufát lőtt. Azonban a kipattanó labdát szerencsésen megszerezték, és értékesítették a helyzetet. Így csúsztunk le az aranyéremről. A fiúk közül többen a földre rogytak, még a könnyek is kicsordultak a szemekből. Nem csoda, hát, hogy az ezüstérem átvétele kissé szomorkásra sikeredett.

A szülők, és az edzők azonban nagyon büszkék a fiúkra. Kimagasló teljesítményük biztató a jövőre nézve. Agócs Zoltán és Nagy Árpád trénerek ezúton köszönik a szülőknek azt az alázatos segítséget, ami által előteremtették, hogy a gyerekek eljussanak és jól érezzék magukat a mérkőzéseken. Volt, aki a szállítást vállalta, volt, aki a kosztoltatást, és volt, aki a barlangfürdő belépőjét állta. Itthon egy nagy, családi pikniken ünnepelték meg a győzelmet, mert a hozzátartozóknak az ezüst is diadalnak számít!

Az ezüstlábú fiúk: Turancsik Patrik, Patai Balázs, Frittmann Patrik, Rózsa Bence, Szabó Szabolcs, Szabó Gábor, Weisz Viktor, Mokrickij Viktor, Lengvári Szabolcs, Fábián Tamás, Szlovák Attila, Torgyik Erik Pál, Kutyifa Ákos, Zahorszki Martin, Rácz Domonik, Kovács Marcell

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés