Tarol a vadkerti „Talmácsi utód” Nyomtatás
2011. május 27. péntek, 09:38

Tarjányi Ádámban minden megvan, ami a jó motoroshoz kell: bátorság, hihetetlen koncentráló képesség, és szenvedély. Annyi erő és lendület lakozik benne, mint egy Duracell-nyusziban –  mondja róla édesanyja Ildikó. Sorra lép előre a ranglistán.


Fiatal kora – mindössze 14 és fél éves - ellenére kiválóan teljesít a húszon-, sőt harminc évesek között is. Idén a Road And Ride 600 köbcentisek kategóriájában versenyzik Talmácsi István, a világbajnok Gábor édesapja teamjében. Eddig két futamon állta már meg a helyét. Az elsőben 24 versenyzőből a kilencedik helyen zárt, a másodikban pedig további egy helyet sikerült előre lépnie.


– Imádom az új járgányt, ez a Yamaha R6 nagyon pörgős, valódi fenevad – lelkendezik Ádám. - Ha minden jól megy futamonként két másodpercet sikerül lefaragni az időmből. Akkor pedig, a bajnokság végére akár a dobogó sem lesz lehetetlen. Még négy futam van hátra, és sajnos a következő megmérettetés épp a ballagásom idején lesz, de a szívem a pályára húz.


Amikor a továbbtanulásról kérdeztem, csak annyit mondott Ádám: semmiképp nem szeretett volna messzire menni, így a kiskőrösi Wattay szakiskolát választotta közösen a szüleivel. Gépész szakot, hogy motorszerelő lehessen. Ez érdekli, a benzingőz szerelmese, amióta csak az eszét tudja.


Ádámnak ez a tanuló éve. Megírtuk, hogy Talmácsi István egy éve választotta ki őt és néhány fiatal ígéretes társát a gyorsasági versenyeken való nevezésre. Mára egyedül Ádám maradt a kiválasztottak közül, és hozta a tőle várt eredményeket.