Get Adobe Flash player
Minik a vízben Nyomtatás E-mail
2011. május 09. hétfő, 08:41

Óriási izgalmak közepette zajlott az első óvodás úszóverseny a kiskőrösi tanuszodában. Szülők aggódó arca, no és lelkes biztatása tette még látványosabbá a megmérettetést.


Sajnos, egyelőre csak 9 versenyző vállalta fel a kihívást, ők azonban kiválóan teljesítettek. Senkit sem kellett kihúzni a vízből. Mint a halak, siklottak a mélyben a gyerekek, köszönhetően Zoli bácsinak, a mesterüknek.


Két város, Soltvadkert és Kiskőrös növendékei mérték össze tudásukat. A két csapat szinte fej-fej mellett szelte a vizet. Gyorsúszásban a legkisebbek között Lantos Dániel vette a legügyesebben az akadályokat, Tumó Nina előtt. Harmadikként pedig Nagy Ákost ünnepelte a tömeg.


A kicsit nagyobbak között Walter Dorka volt a leggyorsabb, megelőzve Krajcsovicz Adriánt, és Kóczián Balázst. A nagycsoportosok között Fülöp Marcell állt a dobogó tetejére. Őt követte Ladnai Lóránt, majd Végi Gergő.
Mellúszásban is összemérték tudásukat a picik. Ott Tumó Nina, Ladnai Lóránt és Fülöp Marcell büszkélkedhetett aranyéremmel a három kategória győzteseként.

Ezüstöt kapott Nagy Ágnes, Kóczián Balázs és Walter Dorka. Krajcsovicz Adrián és Végi Gergő bronzzal gazdagodott. A szuperdöntőt Lantos Dani nyerte, nyomában Fülöp Marcellel és Walter Dorkával. Csoportváltóban a vadkerti gyerekek vitték a prímet: a kőrösiek egy hajszállal maradtak le.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés