Győzelem és döntetlen Nyomtatás E-mail
2011. április 13. szerda, 10:32

Kunszállás csapatát fogadta a hétvégén a Kiskőrös LC. A négyfokos hidegben és szemerkélő esőben is jelentős számú szurkoló nézte végig mind az ifjúsági, mind a felnőtt focimeccset. Irigylésre méltó helyzetük nem volt - persze a játékosoknak sem -, de a foci az foci!


Az ifik meg is szolgáltak az esőben történő buzdításért. Annak ellenére ugyanis, hogy egy gólos hátránnyal kezdtek, 3:1-re fordították az eredményt. Biácsi Gábor edző elmondta, a fiúk jelenleg a második helyen állnak a tabellán. Most hat pontos a lemaradásuk az első helyezettől, de a tavaszt jól nyitották.


Két győzelem és egy döntetlen eddig a mérlegük. A szombati játékban Maglódi Viktor két gólt érvényesített, Gmoser Gyuri pedig egyet. A tréner minden játékost dicsért.  
A felnőttek játékideje alatt is maradt a zord időjárás, így félig átfagyva lelkesítette a közel száz ember a hazai csapatot.


A Kiskőrös kemény küzdelemben, de megszerezte a vezetést Füleki Antal góljával, amit a második félidőben is tisztességgel tartottak. A hosszabbítás második percében azonban egyetlen rosszul felmért helyzetben az ellenfél felülkerekedett, és kiválóan értékesítette a lehetőséget. Így az utolsó pillanatban döntetlenre változott az eredmény, a hazaiak nagy bosszúságára. A felnőtt labdarúgók eddigi mérlege: egy vereség Solt ellen a tavaszi forduló első mérkőzésén, majd egy győzelem Bácsalmás, és egy döntetlen Kunszállás ellen.


A japán katasztrófa áldozatairól főhajtással emlékezett meg a felnőtt csapat


A következő mérkőzés valódi szomszédvár rangadó lesz. Akasztóra mennek ugyanis a kőrösi labdarúgók. Évtizedek óta vehemens csaták zajlanak a két fél között. Nem ritka a durvaság, a veszekedés sem. A tavaszi „barátságos” mérkőzést is meg kellett szakítani a túlhevült viták miatt. Így hát izgalommal várjuk a vasárnapot!

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés