Három szőnyegen gyúrtak Nyomtatás
2011. március 30. szerda, 10:33

Kiskőrösön mérte össze tudását a birkózó szakág apraja-nagyja március 13-án. A közel 240 résztvevővel megrendezett nagyszabású tornán négy megye minden birkózó szakosztálya képviseltette magát, sőt még a határon túlról, Zentáról is érkeztek sportolók.

A sportcsarnokban a versenyzőket Domonyi László polgármester és Orcsik Attila a KTKT egységes iskola főigazgatója köszöntötte.


Soltvadkerti birkózó tanoncok

A rendezvény napja különös, többszörös jubileumi ünnep is volt egyben. Ugyanis 50 évvel ezelőtt alakult meg a szervező Petőfi Sándor Birkózó Egyesület, melynek jelenlegi edzője, Tóth Mátyás 25 éve a csapat trénere. A Délkelet Magyarországi bajnokságot pedig tízedik alkalommal rendezték meg most Kiskőrösön. A hármas évforduló alkalmából Maróti István, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke, Világ- és Európa-bajnok elismerő oklevelet adott át Domonyi László polgármesternek a sportág népszerűsítésében tett áldozatos munkájáért, támogatásért, valamint Tóth Mátyás edzőnek, a sportágban kifejtett kiemelkedő edzői tevékenységéért.

A megemlékezéseket követően három szőnyegen folytak a küzdelmek. A kiskőrösi gyerekek legtöbbje aranyéremmel tért haza, de ott csillogott az érem a bócsai, a vadkerti, a csengődi és a szentimrei birkózó lurkók nyakában is.


Csengődi, szentimrei és bócsai gyerekek


Eredmények:
Soltvadkert: 1. hely: Ritter Ádám, Lajos Attila. 2. hely: Román Tamás, , Varga Róbert- 3. hely: Ferenczi Richárd. 5. hely: Nagy István, Varga József. Szakosztályvezető: Sörös János

Bócsa: 1. hely: Tóth Árpád, Martin Bence, Gáspár Erik. 3. hely: Mészáros Milán. Edzők: Kiss Imre, Petróczi Andor

Csengőd: 2. hely: Budai Gergő. 5. hely: Mezőfi Csaba. Edző: Petróczi Andor

Soltszentimre: 2. hely: Turú Dániel, Virág Tamás. 5. hely: Pálinkó Antal, Czere Alex. Edző: Petróczi Andor

Kiskőrös: 1. hely: Bábszky Gergely, Aszódi József, Bognár Árpád, Bognár Erika, Szőgyi Norbert, Ficsór József. 3 hely: Mezei Patrik. Edző: Tóth Mátyás