Get Adobe Flash player
Izgalmas végjáték az amatőr kupában Nyomtatás E-mail
2011. február 28. hétfő, 13:15

Izgalmas végjátéknak lehettek tanúi azok a labdarúgást szeretők, akik a gimis és a vadászbál ellenére mégis inkább a teremfocit részesítették előnyben a múlt szombaton.


A rájátszás utolsó mérkőzései osztották ugyanis az első csoport végeredményét. Szinte egyetlen elhibázott mozdulat, egyetlen gól elég volt arra, hogy boruljon a papírforma és billenjen a mérleg. A végső játszmát a két nagy rivális, a Tanker 2000 és a Grapex játszotta: a maguk vérre menő csatáját nem kis indulatokkal fűszerezték. A pillanatnyi koncentráció, és az együttműködés most a Tankernek kedvezett, bár ennél jobb formájukat is mutatták a bajnokság alatt.


Endrődi Ferenc, Akker Plusz: Számunkra nem volt már tétje a mai meccsnek, de azért öröm volt pályára lépni. Óriási siker, hogy tizenöt év után újra arannyal térhetünk haza! Tavaly megnyertük a szabadban játszódó kispályás focit, most pedig a teremben is bizonyítottuk a tehetségünket. A 15 éve győztes és a mai győztes csapattal együtt ünnepelünk majd az Akker Pincében!


Endrődi Ferenc csapatkapitány vette át a győztesnek járó kupát


Tóth László, Agroline: Felemás érzelmekkel zárjuk a bajnokságot. A csapat tagjainak leterheltsége megmutatkozott. Öt bajnokságban is játszanak párhuzamosan, ami bizony kivette az erejüket. A rájátszásban már azt mutattuk, amit kellett. Sokszor azonban nem bírtunk kellő létszámmal részt venni a fordulókon. De mi azt valljuk, hogy a lényeg a mozgás. Izgalmas végjáték alakult, és kétségtelenül az utolsó fél percben dőlt el a sorsunk. Az ünneplés azért nem marad el.

Dr. Csanády Zsolt, Tanker 2000.: A bálak miatt ma csak öt plusz eggyel tudtunk kiállni, de a mentális erőnket bizonyítja, hogy nálunk lényegesen fiatalabb korosztályú, nagyobb létszámú csapattal is felvettük a versenyt. Végül is két góllal győztünk. Gratulálok a csapat valamennyi tagjának, hiszen hősiesen küzdöttek. Sajnos az utolsó fordulóban elrontottunk egy meccset, amit hozni kellett volna, így az Akker megelőzött minket. Gratulálunk a győzelmükhöz!

Dulai János, Grapex: Az első félidőben jól tartottuk magunkat, azonban ezt követően a három-négy meccs óta tartó pech-széria elért bennünket. Valójában nem is tudom mire vélni, mert igazából fiatalok vagyunk, küzdünk, de valahogy a szerencse mostanában nem mi mellénk állt. Sajnos...



I.  csoport:
Tanker - Grapex 5:3
Agroline - Akker Plus 6:5
Kunság-Média - Maxx-Team 6:8
Multi-Frost - Protokon 3:3

II. csoport:
Falábúak - Eckerle 1:1
Kőrösvíz - Kispályások 6:1
Bócsa - Nosztalgia 6:5
Korona - TT Logisztics 8:2

III. csoport:
Barátok - Öreghölgy 2:?3
Szomjastevék - Druk-ker 2:0
Kiskunvin - Sipi-ker 1:1
Poli-Farbe - Kurz Plast 2:4


KISKŐRÖSI AMATŐR TEREMLABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:


I. csoport:
1. AKKER PLUS
2. TANKER 2000.
3. AGROLINE
4. GRAPEX
5. PROTOKON
6. MULTI-FROST
7. KUNSÁG MÉDIA
8. MAXX - TEAM


Az A liga győztese az Akker-Plusz lett

GÓLKIRÁLY: 11-gól: CSÁNYI SZABOLCS (Kunság-Média)
LEGJOBB KAPUS: DULAI JÁNOS (Grapex)
LEGJOBB JÁTÉKOS: EILER LÁSZLÓ (Tanker 2000.)
LEGSPORTSZERŰBB CSAPAT: MAXX-TEAM

II. csoport:

1. KORONA-PIZZÉRIA
2. T-T LOGISZTICS
3. BÓCSA
4. NOSZTALGIA
5. KŐRÖSVÍZ
6. ECKERLE
7. KISPÁLYÁSOK
8. FALÁBÚAK


A Korona Pizzéria gárdája is arannyal zárta a bajnokságot


GÓLKIRÁLY: 25-gól DEDÁK KRISZTIÁN (Korona-Pizzéria)
LEGJOBB KAPUS: PALÁSTI IMRE (Bócsa)
LEGJOBB JÁTÉKOS: PALLA GÁBOR (Nosztalgia)
LEGSPORTSZERŰBB  CSAPAT: ECKERLE

III. csoport:

1. POLI-FARBE
2. SIPI-KER
3. KURZ-PLAST
4. KISKUNVIN
5. SZOMJAS TEVÉK
6. DRUK-KER
7. ÖREGHÖLGY
8. BARÁTOK

GÓLKIRÁLY: 22-gól KNEISZ ANTAL (Poli-Farbe)
LEGJOBB KAPUS: KÖVESI TIVADAR (Sipi-ker)
LEGJOBB JÁTÉKOS: MAJER FERENC (Nosztalgia)
LEGSPORTSZERŰBB CSAPAT: KISKUNVIN

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés