Malom-szkander Nyomtatás
2011. február 23. szerda, 09:26

Harmadik alaklommal rendezték meg Kecskeméten a Malom Bevásárló Központban az Országos Szkander Kupát, ahol a fülöpszállási sportolók újabb éremeső részesei lehettek.


A 78 nevezővel zajló megmérettetésen a magyar „Herkulesek” mellett szlovák versenyzők is küzdöttek. A juniorok között 75 kilogrammban Libert Dániel jobb és bal kézzel is aranyérmet szerzett. Balázs Attila jobb kézzel 4. helyen, balkézzel 5. helyen végzett. A 75 kilogramm feletti súlycsoportban Kovács Péter mindkét kézzel ezüstre hozta magát, míg Baksa József bronzzal gazdagodott.


Mozgáskorlátozottak kategóriájában: Gyenes Sándor 75 kg-ban jobb kéz 2. hely, balkéz 3. hely. A versenyről a nők sem hiányozhattak: 60 kg-ban Ledóné Tolnai Tünde eredménye jobb kéz 2., balkéz 3. hely. Felnőtt kategóriában Kelemen László, a fülöpszállási csapat edzője 85 kg-ban ismét hozta a formáját. Bal kézzel háta mögé utasította az egész mezőnyt, míg jobbal „csak” a harmadik helyre sikerült feljutnia.

Következő nagyszabású megmérettetés Senecben lesz, február 26-án, ahol Junior verseny keretében a 1991-es születésűek mérik össze erejüket, szlovák, lengyel, cseh, és magyar sportolók részvételével. A Fülöpszállási Szkander Se itt 7 sportolóval képviselteti majd magát.