Aranyérem Vörös Tibornak Nyomtatás E-mail
2010. december 02. csütörtök, 09:50

A Magyar Köztársaság Duna Autó Autocross Országos Bajnokságán hét futam alatt kellett a legtöbb pontot összegyűjtenie Vörös Tibornak, akinek ez végül a saját kategóriájában mindez sikerült. 2000-ben másodosztályban egyszer már bajnokká avatták, de királykategóriában, a divízió 3-asban most először sikerült élre törnie.


Soltszentimrén azután, saját terepen is megmutatta tudását a hazai rajongótábornak október 23-án. Itt ugyan már bajnoki győzelme nem volt tét, de nem engedte, hogy más vigye el a pálmát. Két pályabejárás között sikerült beszélgetnem a komoly szurkolótáborral rendelkező szentimrei versenyzővel.

Mikor kezdtél először versenyezni?
- 1995-ben kezdtünk amatőr szinten, éppen itt, Soltszentimrén. Aztán 97-ben alakult egy csoport, Duna Kupa címen, és ott versenyeztem egészen 2001-ig. Azt követően sikerült a divízió 3-ban is elindulnom. Ebben a sportágban ez a legmagasabb kategória jelenleg.

Mit kell tudni az autóról?
- A jármű egy csővázas crossautó, amiben A8-as Audi motor dübörög. A váltója, és a difije speciális, csehek gyártották, egyenes fogazású, körmös váltó, sperr difivel elől-hátul.

Mit ér egy ilyen versenyautó?
- Ha az ember csináltatja, akkor körülbelül 13 millió forintot. De eladásnál jó, ha 4-5 milliót kap érte.


A mai futamon nyerned kell! Ezt mondják a szurkolóid.
- A bajnoki címem nem függ tőle, hogy ma milyen eredménnyel szerepelek, viszont a támogatóknak és a hazai közönségnek kutya kötelességem a legjobb formát mutatnom. Ezért nem is leszek kíméletes! A mezőny erős, de nem verhetetlen.


Mi volt eddig a legnagyobb sikered?
- A legnagyobb a Közép-Európa Zóna Kupán 2006-ban bronzérem, és 2008-ban is megőriztem a harmadik helyet ebben a nemzetközi mezőnyben. A szívemnek azonban a mostani magyar bajnoki cím a legkedvesebb.

Hallottam a rajongóktól, hogy jövőre új autóban gondolkodsz?
- Terveim között szerepel egy teljesen új váz, természetesen a szponzorok segítségével. A mostani autóból pedig, amit csak tudunk, átépítünk az új gépbe. Vadonatúj motor is lesz az új versenyautóban, egy újabb Audi, csak komolyabb felszereltséggel. Amerikából rendeltünk hozzá dugattyúkat, és speciális főtengelyt. Két fő támogatóm van, a tabdi Woker Trade, és az orgoványi Gellért és társa Kft.


Honnan érkeztek a mai ellenfelek?
- Az ország szinte minden tájáról visszajáró versenyzőink vannak. Szeretik a szentimrei pályát, és a rendezéssel is mindig meg voltak elégedve.

Civilben is autókkal foglalkozol?
- Dehogy! Fakitermelő vállalkozásom van. A szakképzettségem szerint pedig szobafestő vagyok – mondta mosolyogva a bajnok.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés