Botrány a focipályán Nyomtatás
2010. november 29. hétfő, 11:04

Nem az eredmény nagyon rossz, hanem sajnos a mutatott játék. Átmentette a csapat az előző fordulóban nyújtott utolsó 15 percet az egész első félidőre.


Idegesen, kapkodva, pontatlanul és nem mérkőzéssel foglalkozott a társaság. Nem az akarással volt a gond, hanem a mutatott játékkal. Meg is lett az eredménye, mert az ellenfél egy szabadrúgásból és egy jól eltalált lövésből 2-0 arányba vezetett, miközben mi kihagytunk 2-3 nagy helyzetet. A fejekbe egy kicsit rendet kellett tenni az öltözőben és a második félidőre már egy kicsit a jobbik arcát mutató csapat lépett a pályára.

De hiába dolgoztuk ki a helyzeteinket csak egy büntetőből sikerült szépítenünk Szabó Zsolt révén. Igaz azt, hogy a mérkőzést nem tudtuk megfordítani nem csak rajtunk múlott már megint. A játékvezető nem vezette rosszul a mérkőzést, de az utolsó 2 percben megint belenyúlt a mérkőzésbe. A hibáját a végén el is ismerte, de ez bennünket nem vígasztal. A mérkőzés végén botrányos jelentek voltak a pályán a hibája miatt, aminek köszönhetően Kállay Zs. 3 mérkőzés, Szabó Zs. 1 mérkőzés, Tóth Zoltánt 1 mérkőzés valamint jómagamat 2 mérkőzésre eltiltott a fegyelmi bizottság.

Sajnos a szövegelések miatt az eltiltások teljesen jogosak, de ha nincs a nevetséges ítélet, akkor nincs balhé sem a végén. Sorozatban 4. mérkőzésünk idegenben, ahol a játékvezetők a mi kárunkra hibáznak, és ezen a mérkőzésen telt be a pohár. A hazai Kunadacs elleni mérkőzésről ne is beszéljünk, mert az egyértelműen bírói műhiba volt. Mindegy, a végén kikaptunk 2-1-re egy olyan csapattól, akik az egész mérkőzés során 3 ízben találták el a kapunkat.

Soltszentimre a 10. fordulóban a Helvéciai Vállalkozók együttesét fogadta. A kötelező mérkőzések mindig nehezek számukra, de most ez nem így történt. Igaz az eredmény nem tükrözi a két csapat közötti valós különbséget, mert csak 2-0 lett a vége. De a mérkőzés sima volt. Csak a helyzeteket általában kapufákkal fejezték be, vagy a kapus volt jó helyen. Az első félidőben Hatvani Krisztián, majd a másodikban Varga Attila volt eredményes.
Szerencsére a játékvezetőkkel nem kellett foglalkozni a mérkőzésen, igaz "hazai" pályán eddig sem volt gond kivéve a kapufás 11-est Kunadacs ellen.