Hullámvölgyben a hazai megye I. focistái? Nyomtatás E-mail
2010. november 23. kedd, 11:39

Kissé csalódottak a hazai labdarúgás rajongói. Az utolsó két hétvégén a felnőttek mindkét meccsen vereséget szenvedtek, egyetlen gólt sem tudtak lőni az ellenfélnek.


Kiskunfélegyháza - Kiskőrös LC
Félidő 0:0, végeredmény. 1:0

Agócs Zoltán edző elmondta, végig támadtak, de a 100 százalékos helyzeteket is kihagyták a fiúk. A 92. percben, egy váratlan pillanatban az ellenfél megkaparintotta a labdát, és egy távoli bombagóllal megszerezték a vezetést, ami a végső győzelmet is jelentette. Így Félegyházáé lett a három pont.

Pedig a meccs elején a hazai Kiskunfélegyháza már egy döntetlennel is elégedett lett volna, hiszen ők a tabellán Kiskőrös mögött állnak, jóval lemaradva.
A következő mérkőzésen csak folytatódott a sikertelenség a kiskőrösi csapatnál.


Kiskunhalas - Kiskőrös 1:0
Az első félidő negyedórájában a Halas vezetést szerzett és innentől csak az eredmény őrzésére törekedett, sikeresen. Sajnos még helyzetet sem tudtak kialakítani a kiskőrösi fiúk, akik megmagyarázhatatlanul gyengén játszottak.
Az ifik szerencsére ennél kicsit jobb passzban voltak, Félegyházát 3:0-ra verték. Gólszerzők: Molnár Zoltán, Agócs Kristóf, Kecskeméti Péter.

Beregszászi Sándor elmondta, hogy nagyobb gólarányban is győzhettek volna, a játék során ugyanis emberelőnybe is kerültek, ezt azonban nem tudták kihasználni. Halastól viszont ők is kikaptak. Katasztrófális játékkal!
- Túl nagy arccal léptek pályára a fiúk - panaszolta az edző.

Hozzátette, reméli Kalocsa ellen összeszedik majd magukat. Van esély a győzelemre, de a hétvégi kimaradozástól is függ a játék kimenetele. Még a tabella 2. helyén állnak, ha viszont kikapnak, akkor lecsúszhatnak a dobogó legalsó fokára. A dobogós hely azonban mindenféleképpen cél marad.

Az első helyre kicsi az esély, de nem lehetetlen, csak a fiúknak is úgy kellene hozzáállniuk. No, és a szerencse is melléjük kell, hogy szegődjön a tavaszi szezonra - latolgatta az esélyeket Beregszászi Sándor.

Következő mérkőzés:
Kiskőrös LC - Kalocsa
November 21. vasárnap. Ifjúsági 11 óra, felnőtt 13 óra

 

Hozzászólások  

 
#1 barat 2010-11-25 22:32
Tisztelt VNM!
Most szakadt el a cárna nálam, amióta a sport cikkkeit olvasom. A publikációban sorozatosan tévesen jelennek meg a sportolók nevei, estenként az eredmények, a történésekről készített összefogalalói pedig gyakran pontatlanok! A pálmát viszont a most megjelent írásával vitte el, amiben a főcímben megyei II. osztályúnak minősítette le az egyébként több éve már megyei I. osztályú kiskőrösi labdarúgócsapat ot! Gyalázat és sértés az egyesületere, valamint annak sportolóira, szurkolóira! Mérhetetelen hanyagság, hányaveti munka, hozzánemértés az ilyen cikk megjelentetése! Kérném, ha nem érdekli a sport és csak kötelező munkavégzésből jár el arról tudósítani, akkor inkább ne tegye, mert így csak lejáratja magát és újságját! Remélem veszik a fáradságot és a következő lapszámban helyesbítenek...
Ui.: az amatőr fociról szóló cikkei is hasonlóan pontatlanok, sorozatos az eredményekben és a tabellában a tévedés!!!
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés