Sikeres kiskőrösi négyes Nyomtatás
2010. november 23. kedd, 09:39

Az ötödik helyről a második helyre kerültek a kiskőrösi asztaliteniszezők. A sikeres négyes sorra verte ellenfelét.

Kalocsát 10:8-ra, Cserkeszőlőt 17:1-re, Kiskunhalast 11:7-re. Így a tabellán most mögöttünk áll Halas – mondta Matusik Ferenc, a csapat lelke. Sőt a Halas döntetlent játszott Dunaegyházával, ami nekünk nagyon jó, mert így Dunaegyházához közelebb jutottunk egy ponttal.


A következő mérkőzésünk Soltvadkert IV-gyel, majd Vadkert III-mal lesz, amelyek valódi rangadók. Régi riválisok ők, hiszen valamikor együtt kezdtük a sportág iránti rajongásukat, 30 éve különváltunk, de a baráti meccsek ma is „vérre menő csaták” maradnak.

Más nagy akcióra is készülnek a ping-pongozók. Régi vágyuk, hogy utánpótlás nevelésbe fognak. Vásároltak egy automata adogatógépet, amely 70-80 labdát dob ki percenként. A készülék kiváló szolgálatot tehet a gyerekek körében meghirdetett szakkörnek. Valics Emese és Molnár Anikó NB I-ben sportoló hölgyek szívesen foglalkoznának a fiatalokkal, így hosszabb távon is lenne utánpótlása az egyesületnek.

A csapat egyébként heti háromszor edz a Petőfi iskola tornatermében, amit ingyenesen bocsájtanak rendelkezésükre. Ezért az intézmény közelgő jótékonysági báljára a kiváló négyes ping-pong ütőkkel ajándékozza meg a tombolagyűjtőket.

Bács-Kiskun megye II. osztály asztalitenisz őszi forduló: 1. Dunaegyháza, 2. Kiskőrös, 3. Kiskunhalas, 4. Kunbaja, 5. Soltvadkerti, 6. Baja, 7. Soltvadkert, 8. Kalocsa, 9. Cserkeszőlő, 10. Kiskunmajsai AC.